Egy fárasztó és nehéz nap után mi más nyújthatna megkönnyebbülést, mint az álmok világa. A színes, könnyű álmok azonban már a jelenben is elérhetőek a DreamLand Music Projectnek köszönhetően, akik egyéves működésük óta számos sikert tudnak maguk mögött itthon és külföldön egyaránt.
Mihály Csabával, a zenekar billentyűsével beszélgettünk a zenekar eddigi eredményeiről, arról, hogy milyen nehézségekkel találja szemben magát egy székelyföldi zenekar, hogyan zajlik egy videóklip-forgatás, és milyen jövőbeli álmai vannak a fiatal zenekarnak.
– Mikor indult útjára a DreamLand?
– Idén június 28-án múlt egy éve, hogy csatlakoztam a DreamLandhez, de a zenekar 2014-ben alakult, igaz, akkor még csak hármas felállás létezett. Egy évvel ezelőtt a zenekar összefogó embere, Fülöp Loránd felhívott azzal a kérdéssel, hogy lenne-e kedvem csatlakozni a bandájukhoz, mivel szeretnék kiegészíteni a már meglévő repertoárjukat billentyűs hangszerekkel is. Először kissé félve mondtam igent a felkérésre, de szerencsére első perctől fogva mind emberileg, mind zeneileg megvolt köztünk az összhang. Úgy gondoltam, hogy érdemes esélyt adnom ennek, hiszen már gyermekkorom óta mindenem a zene, teljesen beleivódik a mindennapi életembe. Emellett nagyon megtetszett az a fajta hozzáállás, amit a tagok tanúsítottak. Mindegyikük autodidakta módon tanult meg játszani a maga hangszerén, és úgy gondolom, hogy nem kis dolog, hogy valakiben ennyi akarat és kitartás van a zene szeretetével kapcsolatban. Mindenképp jó döntést hoztam, mert egy év távlatából visszanézve úgy érzem, hogy egy spontán felkérésnek köszönhetően megtaláltam a zenészcsaládomat.
– Beszéljünk a névadásról: miért a DreamLand Music Project nevet kapta a zenekar?
– A DreamLand egy olyan zenei formáció, amely zenéjével és szövegeivel egy olyan álomvilágba szeretné repíteni a hallgatóját, amely megérthető, nem alternatív valóság. Arra törekszünk, hogy a dalszövegeink ne legyenek túl általánosak, egyszerűek, inkább elvont, közvetett üzeneteket próbálunk átadni a közönségnek. Mindemellett mindannyian kissé álmodozó személyiségek vagyunk. Fiatal emberek, nagy álmokkal.
– Noha megközelítőleg egy éve működik aktívan a zenekar, mégis számtalan fellépést, zenei sikert tudhatnak a hátuk mögött. Meséljen az eddig elért eredményeikről.
– Elégedettek vagyunk az eddigi sikereinkkel, ugyanis egy zenekar életében az egyéves időtartam még nem számít igazán soknak, főleg ha azt is figyelembe vesszük, hogy nem egy napi nyolcórás munkáról beszélünk, hanem akkor tudunk foglalkozni a zenekarral, amikor minden mást befejeztünk. Én például Kolozsváron vagyok egyetemista, ezért a hétköznapok próba szempontjából számomra teljesen kiesnek, de szerencsére a hétvégéken, meg a vakációkban teljes erőbedobással dolgozunk. Amikor együtt tud lenni a banda, akkor nagyon odafigyelünk arra, hogy minőségi időt töltsünk együtt a zenekar fellendítése érdekében.
Amikor már megszületett néhány saját dalunk, gondolkodtunk azon, hogy hogyan lehetne népszerűsíteni a zenekart. Eszünkbe jutottak a különböző tehetségkutató műsorok is, de mindannyian egyetértettünk abban, hogy szeretnénk elhatárolódni a kereskedelmi műsoroktól. Idővel szerencsére sikerült megtalálni a nekünk való versenyt a Peron Music Tehetségkutató keretében, amelyre idén neveztünk be először, és a székelyudvarhelyi selejtezőben sikerült első helyen végeznünk. Ennek következtében októberben részt vehetünk a következő fordulón Budapesten, a Syma csarnokban.
Nyilván az első időszakban kevesebb felkérést kaptunk, vagy ha el is mentünk zenélni, nem volt nagy közönségünk, de ez idővel szerencsére változott, és ma már egyre nagyobb felkéréseink vannak. Játszottunk már az EMI-táborban és a Sic Feszten is, emellett persze klubfellépéseken is részt vettünk többek között Borszéken, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és persze Gyergyószék több helységében. Ezenkívül Gyergyószárhegy testvértelepülésén, a magyarországi Nagybajomban is felléptünk, ahol karácsonyi koncertet adtunk. Gyergyószentmiklóson pedig sikerült egy jótékonysági koncertet is megszervezni.
– A zenekar menedzselése, a dalszövegek írása, hangszerelése és a számtalan fellépés mellett egy újabb mérföldkőhöz is elérkezett a DreamLand Music Project: megjelent első videóklipjük, amely a 427 címet kapta. Hogyan képzeljünk el egy videóklip-forgatást?
– A 427 nevet viselő dalunknak nagyon érdekes a története. Egy alkalommal már csak állóhelyet kaptam a vonaton, amikor épp visszafelé tartottam Kolozsvárra, és a vagonom száma a 427-es volt. A sokórás utazás alatt unatkoztam, és ezért nekifogtam dalszöveget írni. Leírtam a gondolataimat, és felhívtam Lórit, a gitárosunkat, akinek nagyon tetszett az elképzelésem. Arra gondoltunk, hogy szeretnénk megfűszerezni a zenénket egy ízes, zamatos népies hangzással, és így született meg a 427.
A videóklip megszületése előtt a stúdióban felvett dalainkat kép nélkül töltöttük fel az internetre, de azt tapasztaltuk, hogy az olyan videók esetében, ahol csak egy borító a háttér, nem olyan nagy az érdeklődés, továbbá jobban megfogja az embereket, ha mozgás is társul a zene mellé. Más esetben akár magunkból kiindulva is tudjuk, hogy háttérzajként indítjuk el a zenét, és nem figyelünk oda a dalszövegre. Nekünk pont ez lett volna a célunk, hogy a videóklip által a hallgatóink jobban koncentráljanak a dalaink szövegeire.
A forgatásban a gyergyószentmiklósi Keresztes Média Fotóstúdió segített, nagy hálával tartozunk nekik. A videóklip helyszínéül Gyergyószárhegy szolgált, ahol 5-6 óra alatt egy operatőr és egy kamerás segítségével vettük fel az anyagokat. Mindannyian nagyon élveztük ezt a közös munkát.
– Mint minden zenekar életében, úgy biztosan a DreamLand esetében is különböző nehézségekkel kell szembenézni. Hogyan emelkednek felül a különböző nehézségeken? Mi a zenekar motivációja?
– Szerencsés helyzetben vagyunk, mert van egy „pszichológusunk” a zenekaron belül, Lóri, aki mindenkit meghallgat, mindenkinek próbál segíteni. Ő az, aki összetartja a zenekart, aki erősíti bennünk a motivációt, és sokszor megmutatja a helyes irányt. Az első fellépések egyikén nagyon kevesen jöttek el a koncertre, ezért mindenki nagyon lehangolódott, ekkor Lóri azzal biztatott minket, hogy ha tíz ember jött volna el egy koncertünkre, akkor is figyelembe kellene vennünk, hogy az a tíz személy értünk jött el, és nekik is úgy kell játszanunk, mintha több ezren lennének. Szívünkbe is véstük ezt a jó tanácsot, és e szerint éljük meg a különböző fellépéseket.
Sokat dolgozunk azért, hogy a zenekar működjön, és aktív legyen, és úgy érezzük, hogy szépen lassan meg is érnek ennek a tevékenységnek a gyümölcsei. Például a videóklip feltöltése után néhány nappal négy- és ötezer közötti megtekintéssel büszkélkedhetünk. Emellett termékenyek vagyunk a dalszövegek tekintetében is. Folyamatos a munka, és mivel mi egy család vagyunk, nem engedjük, hogy bármelyikünk veszítsen a lelkesedéséből, és minden nehézséget próbálunk együtt megoldani.
– Mit szeretnének elérni a jövőben?
– Azt tapasztaltuk az egy év alatt, hogy minél komplexebb zenét játszik egy zenekar, annál nehezebben fogadja be a közönség az egyes dalokat, ezáltal nehezebb érvényesülni. Mi törekszünk egy olyan zenei stílust megteremtésére, amely még nincs a zenei piacon. Ezért is nehéz a DreamLand stílusát meghatározni, mert keverednek benne a pop, a rock és folk stíluselemek. Az a cél, hogy egy egyéni stílust tudjunk bemutatni az itthoni és a külföldi közönségnek.
Bár fiatalok vagyunk, de szeretnénk megmutatni a tehetségünket. Terveink között szerepel a magyarországi piacra való bejutás. Szeretnénk továbbra is fejlődni és tanulni, és úgy gondoljuk, hogy talán Magyarország nagyobb teret tud ebben biztosítani számunkra.
DREAMLAND MUSIC PROJECT
A zenekar tagjai:
Imecs Anita – ének
Pál Andor – dobok
Fülöp Loránd – gitár
Szabó László – basszusgitár
Mihály Csaba – billentyűs hangszerek
2014-ben alapították a zenekart, 2015. június 28. óta működik a mostani ötös felállásban.
Eredmények:
Peron Music Tehetségkutató, székelyudvarhelyi selejtező, I. hely
Fesztiválfellépések: EMI-tábor, Sic Feszt
Klubfellépések: Borszék, Sepsiszentgyörgy, Marosvásárhely, a Gyergyói-medence különböző települései
Jótékonysági koncert: Gyergyószentmiklós
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819