Hasonló cikkek
Az én történetem nem a tipikus külföldön munkát vállaló emberek története. Én ugyanis profi kézilabdázóként költöztem Franciaországba 2012 nyarán. Mindezek előtt Kézdivásárhelyen hódoltam be e sport varázsának, majd 18 évesen aláírtam első profi szerződésemet az akkori brassói Rulmentullal. Ezután következtek karrierem további állomásai: Sepsiszentgyörgy, Konstanca, újból Brassó, majd Bákó (Ştiinţa Bacău).
Mindazok ellenére, hogy Romániában megéltem karrierem csúcspontját – hisz voltam román bajnok, kupa- és Challenge Cup-győztes (Brassó), majd ezüstérmes (Konstanca) – mindig is arra vágytam, hogy kipróbálhassam magam egy más stílusban játszó bajnokságban.
A bákói „afférom” után véglegesen döntöttem: eljött az idő! Itt már a csalódás is csatlakozott érzéseimhez, mert rossz szájak szerint a csapatnál pénzmosások történtek. Tény, hogy hat hónapi fizetésem odaveszett, és hogy Romániában a klubvezetők hamar meg akarnak gazdagodni a játékosok bőrén. Ekkor már a kitűzött cél nemcsak álmaim megvalósítása, hanem a biztonság keresése is volt. Döntésemet az is könnyítette, hogy családom támogatott ugyanúgy, mint egész pályafutásom során.
Több országból is kaptam ajánlatot, és pontosan a francia felé nem hajlottam, majd mégis ezt választottam. Kijelenthetem, jobban nem is tehettem volna!
Minden nagyon egyszerűen ment, Franciaországba egy olyan internetes oldal révén kerültem, amely játékosok, edzők és csapatok menedzselésével foglalkozik. A szerződésemet fax segítségével két nap alatt alá is írták, lakásomat már érkezésem dátumára kibérelte a csapat. Talán a legmegdöbbentőbb az volt, hogy mennyire tartottak attól, hogy román vagyok (akkor volt folyamatban a magyar állampolgárságom kérelmezése), ugyanis a franciák nagyon sokat tudnak saját történelmükről, de annál kevesebbet Európa többi országáéról. Aztán egy ötperces történelemóra után mindenki megnyugodott, hogy a román az tulajdonképpen magyar, vagy jobban mondva székely.
Talán akkor loptam be teljesen e kis falu szívébe magamat, amikor rájöttek, hogy tudom a himnuszuk szövegét (amit Józsa Irénnek, a volt franciatanárnőmnek köszönhetek).
Igen, egy kis faluban élek, Celles sur Belle-ben, ami egy 60 ezres lakosú város mellett helyezkedik el az Atlanti-óceántól 65 km-re. A másodosztályba érkeztem, ami elsőre nem tűnhet túl magas szintnek, de Franciaország – infrastruktúrájának és gazdaságának köszönhetően – egyike a nagy kézilabda-hatalmaknak. Ezt az első hivatalos meccsemen tapasztaltam is, és akkor döbbentem rá, hogy mennyire jól, erősen és felszabadultan lehet játszani az itteni rendszerben.
A két ország közötti mentalitáskülönbség akkora, akár az ég és föld közötti távolság, és itt csak a kézilabdáról beszélek. Azt hittem, ehhez könnyű lesz hozzászokni, és átvenni, de amikor az ember olyan kézilabdarendszerben nő fel, és egészen felnőttkoráig játszik benne, ahol kiskatonaként parancsokra mozdul, akkor talán ez a túlzott szabadság, amit itt megtapasztal, zavaró lehet. Elmondhatom, hogy három év után most a kettő közötti egészséges átmenet van bennem, ami talán a legnagyobb erényem.
Másik dolog, ami teljesen új volt itt nekem, az a szurkolók szeretete. Itt ugyanis nemcsak a győztes, hanem a vesztes meccsek után is kedvelnek és tisztelnek minket. Amit meccsek előtt, alatt és után megélek, az egy teljesen más dimenzió. Hisz egy háromezres lakosságú faluban a szombat esti meccseinkre általában ezren jönnek el.
Természetesen a profi sportolói karrier egyben rengeteg kompromisszumkötést is jelent. Hétvégén meccsek, hétköznapokon előfordul, hogy este tízkor érek haza, és az ünnepek is néha túl közel esnek a meccsekhez. De mindez egy sportoló nézőpontjából nem teher, hanem életforma.
Honvágyam természetesen van, de az internet segítségével csökken. Így napi szinten láthatom családomat, ami megnyugvást biztosít.
Sportolóként mindent megkaptam Franciaországtól, amire szükségem volt. De tudom, hogy ha nem ilyen előnyös helyzetből vágok neki, hanem csak munkát vállalni jövök, nehéz lett volna a kezdet. Itt is van bürokrácia, a papírok intézése elsőre rémálomnak tűnhet. Arról nem is beszélve, hogy francia nyelvtudás nélkül majdnem lehetetlen munkát vállalni. De ha sikerül beilleszkedni, és a papírok, valamint a munka is megvan, akkor már minden szempontból biztonságos Franciaországban élni.
Egy pozitívum, ami igencsak fontos számomra, az, hogy egy ilyen nagy és multikulturális országban megtanulunk nyitottabban gondolkodni, nem pedig mereven nézni a világot.
A hazaköltözésre egyelőre még nem gondolok, legalábbis addig nem, amíg élsportot űzök. Az sem valószínű, hogy itt telepednék le. Egyelőre még van egy év szerződésem az itteni csapattal, azután egy másik országban is ki szeretném próbálni magam. Hisz a sportolók karrierje olyan rövid, a legtöbbet kell kihozni belőle, amíg lehetőség van rá!
Archívum – IV. évf., 20. szám, 2015. máj. 22.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819