Székelyföldön, ha egy pálcát a földbe szúrnak, borvíz fakad a nyomában – tartja a régi mondás, melynek valóságalapja a vidék gyógy- és ásványvizeinek sokasága, ásványianyag-összetételüknek páratlan volta. Így van ez Gyergyócsomafalván is, ahol a község területén 86 borvízkút ad szomjoltó friss vizet nemcsak az itt lakóknak, hanem a környékbelieknek is. A régen „borvizeseknek” is nevezett csomafalviak arra törekednek, hogy ezt a természeti kincset megőrizzék, népszerűsítsék, büszkén ajánlják az ideérkezőknek. Ebből a célból nyílt borvíztárlat az idei Szent Péter és Pál-búcsús ünnepnapon, melyhez egy félórás dokumentumfilm is társult Ennek a víznek keletje vót címmel.
A helyiek emlékezete szerint az első borvízkutakat az 1900-as évek elején ásták a főút mentén, melyeknek vize kalciumot, magnéziumot, szénhidrogént, nátrium-kloridot, mangánt, káliumot, fluort, vasat tartalmaz különböző arányokban, hiszen ahány borvízkút, annyiféle ízű a borvíz Csomafalván. A helyiek közül azonban csak alig néhány családnak biztosított némi mellékkeresetet a borvíz szállítása a környező falvakba és Gyergyószentmiklósra. Csiki Antal azonban hivatásként, fő kereseti lehetőségként élte meg a borvízhordást gyermekkorától kezdve: az erre a célra kialakított szekérrel az agyagkorsókba töltött vizet segédjével szállította a városba az 1940-es években. Az agyagkorsó, megtartva a víz hűvösségét, már kora reggel ott volt a gyergyói polgárok kapujában, s nemcsak szomjukat oltotta, de időjós szerepet is játszott: ha csökkent az ereje, változott az időjárás.

A csomafalvi borvíz ma is népszerű, több helyen a faluban a borvízkúttal rendelkező lakosok kapuja tárva-nyitva áll mindenki előtt, aki megkóstolná, rendszeresen hordaná a vizet. Jönnek is szép számmal a környékről, hogy a kutak friss vizét fogyasszák az üzletekben kapható palackozott ásványvíz helyett.
A borvízkultusz fenntartása ma már kitűzött célja a helyi önkormányzatnak: a 2008-ban újjáépített Csomafalvi Feredő, a borvíztárlat és az újonnan elkészült dokumentumfilm nemcsak a turisták, az idelátogatók, de a helyi lakosok számára is azt üzenik: vigyázzunk vizeinkre, tisztítsuk kútjainkat, és fogyasszunk egészségvédő célból is borvizet.

Ennek a víznek keletje vót
A fenti címmel készített dokumentumfilmet a gyergyócsomafalvi polgármesteri hivatal munkatársa, Borsos Júlia szerkesztette a borvíztárlat „kiegészítőjeként”. Az alkotó elmondása szerint a borvízhordás hagyományának felkutatása, a régi tárgyak keresgélése közben szövődtek a történetek, alakult a film forgatókönyve.
– Talán lehetett volna hosszabb a film készítésének folyamata, az adatgyűjtés, hiszen lehetetlen percekbe sűríteni az élményeket, emlékeket, mégis úgy gondolom, fontos, identitásébresztő szerepe van a filmnek, azt üzeni, hogy nemzedékeken át kell örökíteni ezeket a jellegzetességeinket, hogy megmaradjanak az unokáink számára is – nyilatkozta a film szerkesztője.
A borvízkultusz fenntartása érdekében a Felső-Nyírkerti rendezvénycsűrben állandó tárlat várja az idelátogatókat, melynek bővítése, gazdagítása, a falu közkútjának kitisztítása és a borvízfürdő területén építendő borvizes medence mind hozzájárulnak majd a csomafalvi borvíz népszerűsítéséhez.
Gyergyócsomafalván három természetes forrás, népnyelven „küpü” található, az ásott kutak mélysége helyenként eléri a 12 métert.
2008 nyarán a XII. Fürdőépítő Kaláka alkalmával a Zöld Székelyföld Egyesület, a helyi önkormányzat, a budapesti Ars Topia Alapítvány és számos önkéntes, helyi vállalkozó közreműködésével elkészült a Csomafalvi Feredő. Az 1950-es években épült borvízfürdő újraalkotása a Maros holtágának közelében egy fűzkupolával és egy tűzkatlannal is kiegészült, ugyanitt készült el a rendezvénycsűr is, amely számos rendezvény helyszínéül szolgál.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819