Hasonló cikkek
Élete a tánc. Sugárzó személyiség, akit fiatalkora ellenére nem lehet nem észrevenni. Kitartó és energikus. Mindent megtesz, hogy a legjobb lehessen, mert hajtja a versenyszellem, amely gyermekkora óta benne bizsereg. Szilárd alapokra épít, és onnan tör egyre magasabbra. 19 évesen ő volt a legfiatalabb valaha jegyzett tangó-Európa-bajnok, és még előtte a pálya. Kicsi Csongorral a tangó székelyföldi jelenéről és jövőjéről, valamint a tangós életérzésről beszélgettünk.
– Négyéves korod óta táncolsz. Hogyan jött életedbe a tangó?
– Négyéves korom óta táncolok társas- és versenytáncot. A tangó egy véletlen folyamán jött az életembe 2010-ben. A társas- és versenytáncot nem önszántamból, hanem annak idején a szüleim biztatására kezdtem el, és fokozatosan az életem szerves részévé vált. A kezdetektől fogva volt bennem egy versenyszellem, ami mindig arra késztetett, hogy a legjobb legyek, és ott álljak a győztesek sorában. Először a társastánctanárom által nyertem betekintést a tangó világába, aki felhívta a figyelmem egy Brassóban szervezett kültéri tangófesztiválra. Kíváncsi voltam erre a táncra, ezért nem volt kérdés, hogy elmegyek a rendezvényre. Ott, látva, hogy milyen zárt ölelésben táncolni, és megérezve a tangó hangulatát, eldöntöttem, hogy megtanulok tangózni is, mert teljesen más, mint azok a táncok, amelyeket ismerek. Abban az időben két tangóiskola volt Brassóban. Az a tánctanárnő, aki a fesztivált szervezte, nem tudott fogadni, mert éppen akkor nem indult kezdő tanfolyama, de szerencsére a másik iskolában megtaláltam a helyem, és közelebbről is megismerkedhettem ezzel a csodálatos tánccal, amely túlmutat önmagán. Mióta elkezdtem tangózni, megszűnt mindkét említett iskola, jelenleg egyedül a sajátom működik.
– Hány éves voltál, amikor úgy döntöttél, hogy a tangónak szenteled az életed? Mi játszott nagy szerepet ennek a döntésnek a meghozásában?
– Tizennégy vagy tizenöt éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy a tangóval fogok foglalkozni, és ezt a táncot fogom életmódszerűen művelni. Szerettem volna a versenytánc mellett valami új tevékenységet, ami továbbfejleszt mind a mozgás terén, mind emberileg. A hiphop, a street dance és a néptánc nyújtotta lehetőségeket is feltérképeztem, de egyik sem volt annyira különleges és vonzó számomra, mint az argentin tangó. A tangóban megragadott az a nagy fokú figyelem és tisztelet, amit a táncosok egymással szemben tanúsítanak, valamint az előítéletektől mentes bizalmi légkör, amire a tánc épül. Az idők során a tangó mélységeit felfedezve rájöttem, hogy akkor képes az ember megérezni a tangó igazi ízét és élvezni a zamatát, ha bizonyos érettségre tett szert az életben. Én gyermekként kezdtem tangózni, ami előnyömre vált, de úgy gondolom, hogy nem jó ötlet gyermekfejjel elkezdeni tanulni egy ilyen összetett táncot.
Mennyire divatos ma a jó öreg sasszé, és egyáltalán hol kamatoztathatják tudásukat a tánc szerelmesei, amikor a szórakozóhelyeken egyre inkább a gépiesített zenéé a főszerep?
Kolumbán Csaba székelyudvarhelyi táncoktatóval ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
A hétköznapi ember kikapcsolódást és feltöltődést keres a táncban. Örül, ha munka után lazításképpen elmehet egy milongára, és élvezheti az ölelésben megtett sétát a táncparketten. Számomra a tánc a versenyről szól. Mindig fejlesztem magam, tanulok és gyakorlok, hogy az élvonalban maradjak, és a legtöbbet hozzam ki a képességeimből. Fontos számomra, hogy legyenek kitűzött céljaim, mert különben a sok gyakorlás és készülés értelmét veszti. Kell hogy legyen egy álom, egy érem, egy kupa, egy díj, egy elismerés, egy kitüntetés, ami ösztönöz, ami rövid távú célként lebeg az ember lelki szeme előtt, amikor a próbateremben letörli verejtéktől gyöngyöző homlokát.
Legyen szó egy társasjátékról a haverokkal vagy táncról a színpadon, nem tudok veszíteni. Nem biztos, hogy ez jó, de ilyen vagyok, és úgy érzem, ez visz előre. Minden versenyhelyzetben ott a veszítés lehetősége. Ha veszítek, lennie kell bennem egy mindig megújuló motivációnak, hogy ismét megpróbáljam, és mindig jobb legyek. Képtelen vagyok feladni.
– Milyen út vezetett 2015-ben az Európa-bajnokságra? Hogyan készültél fel erre a megmérettetésre egy olyan országban, ahol látszólag nincs hagyománya ennek a táncnak? Hogyan találtál partnert ehhez az emberpróbáló feladathoz?
– A partner megtalálása nem volt egyszerű feladat, hiszen általában a tánc öröme és élvezete miatt, és nem versenyszellemtől fűtve járnak táncolni az emberek. Szerencsére megtaláltam a partnert a célom megvalósításához, aminek nagyon örülök, mert a bajnoki cím sokat jelent, ha tánciskolát nyit az ember. Életem első nagy megmérettetése a Budai László által szervezett Magyarország-szintű verseny volt. Akkor annyira fiatal voltam, hogy még nem nevezhettem az Európa-bajnokságra, de már tudtam, hogy a következő cél az Európa-bajnokságon való szereplés lesz, amire ez a verseny kitűnő gyakorlást jelentett.
A bajnokságon 2014-ben, első próbálkozásunk alkalmával 10. helyet értünk el a párommal, Laura Iaruval, akivel csupán néhány hónapot készültünk a megmérettetésre. A 10. hely ösztönzőleg hatott ránk, és arra törekedtünk, hogy a 2015-ös bajnokságon sokkal jobban szerepeljünk, ezért komolyabban kezdtünk készülni a versenyre. Egy neves, argentin származású tangótanár, Sebastian Arce segítségével zajlott a második próbálkozásra való felkészülés. Nagyban neki köszönhetjük, hogy egy év lefolyása alatt a 10. helyről az első helyre ugrottunk.
Brassóban nincs nagy hagyománya a tangónak, de az országban vannak olyan városok, ahol pezsgő tangós élet van. Ilyen hely például Nagyvárad, Kolozsvár és Bukarest. Az utazásaim során rájöttem arra, hogy a nyugati népek könnyebben kimozdulnak, de inkább a szórakozás kedvéért – nincs bennük versenyszellem, sokkal inkább egy vágy a kikapcsolódásra és a feltöltődésre. Olaszország, Franciaország és Anglia területén rengeteg a táncos, de egyik sem éri el a magyar, a román, a török vagy az orosz táncosok színvonalát. Óriási különbség van a Kelet és a Nyugat között. Az egyetemen végeztünk egy kutatást, amiből kiderült, hogy a nyugati népek a csapatban játszott sportokban érnek el kimagasló eredményeket, míg a keletiek inkább ez egyéni sportokban jók. A bajnokságokon például az olaszok és az oroszok vannak nagy számban jelen, mert ezekben az országokban sokan versenytáncolnak, és általában a versenytáncosok kezdenek el tangózni.
– Mit tanulsz az egyetemen? Mi lehet a szakmája egy hivatásos tangótáncosnak?
– A sportegyetemen, ahová járok, van versenytánc szak is, de én a kinetoterápiát (gyógytornát) választottam, mert nagyon hasznosnak tartom a tangó szempontjából, hiszen anatómiai, biomechanikai és fiziológiai szinten is értem, hogy milyen folyamatok mennek végbe a tánc során. Még nem tudom, mennyire leszek aktív a szakmám terén, ha végeztem a tanulmányaimmal, de az a tervem, hogy egyetem után minden időmet és energiámat a tangóra és a harcművészetekre összpontosítom. Izraeli önvédelemre, krav magára járok, amelynek megalapítója egy Imre nevű magyar emigráns volt. Szeretnék ezen a téren is minél jobb eredményeket elérni. Úgy gondolom, hogy a tánc és a harcművészetek művelése által jobb lehetek mindkét területen, hiszen kölcsönösen hatnak egymásra. A harcművészetek például megtanítanak arra, hogy beosszam az energiámat, amit tangózás közben is hasznosítani tudok. Mindemellett elkezdtem balettozni is, hogy továbbfejlesszem a testtudatosságom, és finomítsam a mozdulataimat.
Az egyetemen igyekszem minél több elméleti tudásra szert tenni és közben folyamatosan edzésben tartani magam. Pszichopedagógiát is tanulok, mert kitűnő tanárrá szeretnék válni. Úgy akarom átadni a tudásom a tanítványaimnak, hogy az élvezetes és lelkesítő legyen.
– Hogyan válik valaki profi milongueróvá (tangót táncoló férfivá) és hivatásos tangótáncossá? Lehet ezt intézményes keretek között tanulni vagy az élet az iskola?
– Véleményem szerint profi milonguero nem létezik – az emberek nagy többsége rosszul értelmezi a milonguero szót. Az argentinok szerint a milonguero nem egy stílus, hanem egy életforma. Flaco Danytól azt tanultam, hogy az a milonguero, aki rendszeresen milongára jár, és táncol. Az ember a döntésétől lesz milonguero, nem attól, hogy milyen szinten táncol. Úgy válik valaki milongueróvá, hogy szereti a tangót, tiszteli a partnerét és a táncot, ismeri a tangó és a zenekarok történetét. A Zotto, Pupi, Dani vagy Gavito nevek hallatán pontosan tudja, hogy kiről van szó. Amikor egy milonguero meghall a milongán egy számára kellemes dalt, akkor felismeri, és meg tudja nevezni azt. Tudja, hogy Biagit vagy D’Arienzot hall éppen. A milonguero egyfajta műveltség, életérzés és életmód.
– Hogyan látod az erdélyi tangó helyzetét? Van esély arra, hogy a tangó jobban elterjedjen a Székelyföldön, és tangózó közösségek alakuljanak ki a kisebb városokban is?
– Úgy vélem, hogy a kisvárosi emberek kevésbé nyitottak a munka utáni kimozdulásra, mint a nagyvárosiak, ezért nagyobb erőfeszítés elérni azt, hogy mégis elmenjenek valahová a szórakozás és a kikapcsolódás kedvéért – ennek ellenére látok távlatot, lehetőséget és jövőt a tangótanításban. Kihívás ösztönözni az embereket, és felkelteni az érdeklődésüket valamire, ami nem elterjedt, és kevesen hallottak róla. A tangó népszerűsödése egyrészt függ az emberek nyitottságától és mozdíthatóságától, másrészt a tanárok elhivatottságától, felkészültségétől és kapacitásától. Például ismerek Kolozsváron egy párost, akik a Kolozsvár környékén található városokban is nyitottak tangóiskolákat, hogy népszerűsítsék ezt a táncot. Én is tervezek egy új iskolát nyitni Sepsiszentgyörgyön, de várok még vele, mert előbb be szeretném fejezni a tanulmányaimat. Majd csak diplomázás után lesz időm arra, hogy ezzel is foglalkozzak, most teljesen leköt a tanulás és az edzés. Idén a bajnokságra sem nevezek, mert a diplomamunkámra szeretnék összpontosítani. A táncot választottam a diplomamunkám témájául, és azt kutatom, hogyan lehet segítségünkre a tánc a betegségek megelőzésében és az egészség megőrzésében. Az első dolgozatom általánosságban tárgyalja a táncot, és elsősorban gyermekekre lesz kiélezve, a mesteri dolgozatomat viszont a tangónak fogom szentelni. Így megvan a fokozatosság az általánostól a specifikus felé, és a gyermekektől a felnőttek felé.
A brassói tangós közösség szűk körűnek mondható, mert hozzávetőlegesen harminc tanítványom van, és ezen a harminc személyen kívül még ugyanennyien járnak rendszeresség nélkül tangóestekre, úgynevezett milongákra. Többnyire a 30 és 40 év közötti korosztályból vannak érdeklődők – úgy tűnik, ők a legbefogadóbbak erre a mozgásra. Itthon nekünk kell megteremteni a hagyományát ennek a táncnak, mert jobban is el lehetne terjedve, ha nagyobb energiát fektetnénk a tanításba, tevékenységünket kiterjesztve más városokra is. Háromhavonta szoktam Brassóban kezdő tanfolyamokat indítani esélyt adva mindenkinek, aki meg szeretné tapasztalni a tangó élményét.
A külsőségek, a csillogó táncosruhák és az ünnepi frizurák mögött kemény munka, következetesség és szigorú szabályok állnak, na és egy remek csapat, amelyhez kicsiknek, nagyoknak egyaránt büszkeség tartozni.
A gyergyószentmiklósi StepDance táncklub vezetőivel beszélgettünk.
– Hogyan tudnánd körülírni a tánc érzését? Mit jelent számodra a tangó?
– Inkább arról beszélnék, hogy mit érzek, amikor versenyzem, mert a tangó a mindennapjaim szerves részét képezi, és számomra a versenyek különleges alkalmak, mert kizökkentenek a hétköznapi megszokásból. Amikor színpadon vagyok, az egy csodálatos, szavakkal leírhatatlan élmény. Sokszor az az érzésem, hogy csak akkor vagyok igazán önmagam, amikor táncolok, mert a tánc által tudom maradéktalanul kifejezni mindazt, ami bennem van, és amit érzek. A színpad mellett a tanítás a másik olyan terület, ahol elememben érzem magam, és sok örömet okoz számomra. Mindig nagy élmény egy nagy létszámú csoport előtt beszélni a tangóról, és megmutatni a különböző technikákat és lépéseket. Jó érzés látni az érdeklődést, a ragyogó szemeket.
– Amikor táncolsz, mi az, amire a legtöbb figyelmet fordítod: a zene, a partner vagy a lépések?
– Nem lehet egyet kiválasztani az összetevők közül, és csak arra figyelni. Nem lehet sarkítani a dolgokat, hiszen a tangó az összhangról, az egyensúlyról, a harmóniáról szól. Azért is mondtam, hogy a tangó nem gyermekeknek való, mert olyan összetett figyelmet igényel, amit gyermekkorban nagy erőfeszítés elérni. Én is csak felnőttkoromra éreztem rá a tangó mélységére és kimeríthetetlen varázsára. A gyermekek járjanak hiphopra, balettra vagy versenytáncra. Úgy gondolom, hogy minden korosztálynak megvan a maga mozgásformája és önkifejezési eszköztára. Nem érdemes siettetni a dolgokat. Mindennek eljön az ideje. A tapasztalataim alapján azt javasolnám mindenkinek, akit érdekel a tangó, hogy húszéves kor alatt ne vágjon bele. Megéri kivárni azt az érettségi szintet, amikor teljes mértékben át tudja adni magát a táncos a táncnak, és át tudja élni minden mozzanatát a legnagyobb mélységekig úgy, hogy fel is tudja dolgozni a történteket, az érzéseket. A megfelelő tánc kiválasztásában nagy jelentőséget kap az adott személy karaktere, lelkülete és vérmérséklete. Más emberek választják a lindy hopot, mások a salsát, és megint mások a tangót. Ezeket a csoportokat lehetne lelki családoknak is nevezni, hiszen van a tagok között egyfajta rokonság, egymásra hangolódottság, empátia. Persze lehetnek átfedések a családok között, de nem jellemző. Általában ha valaki beleszeret egy táncba, akkor azzal meg is elégszik, hiszen teljes mértékben azonosulni tud vele, és megtalálja benne az önkifejezés módját. Én így jártam a tangóval.
– Sok országba hívnak, sokat utazol. Hogyan hangolható össze a barátok és a család a munkával?
– Szerencsésnek mondhatom magam, mert mind a családom, mind a barátaim elfogadják, hogy én ezt az utat választottam, tiszteletben tartják a döntésemet, és segítenek a céljaim megvalósításában. Idén nem tervezek sokat utazni az egyetem miatt, de utána elfogadom majd a meghívásokat, és többet fogok járni-kelni a nagyvilágban.
– Van kedvenc tangómuzsikád vagy -zenekarod?
– A legkedvesebb zenekarom Juan d’Arienzo és Osvaldo Pugliese, mert az ő zenéjükben találom meg igazán önmagam, és az ő stílusukat érzem legközelebb a személyiségemhez. Mindemellett a többi zeneszerző alkotásait is nagyon szeretem. Ahány ember, annyi stílus, ami a zenéjükben is tükröződik, és ezáltal minden érzelmi állapotra akad egy megfelelő tangószám – függetlenül attól, hogy semleges, vidám, melankolikus vagy esetleg szomorú napja van valakinek.
– Hol volt a legnagyobb élmény táncolni? Miért?
– Amikor tangózom, minden pillanatot nagy intenzitással élek meg, ezért nehéz kiemelni bármelyiket a többi közül. Az Európa-bajnoki cím megnyerése természetesen leírhatatlan élmény volt, és sokat jelent számomra. Talán a születésem óta bennem rejlő csillapíthatatlan versenyszellem miatt van ez…
KICSI CSONGOR
A brassói Transilvania Egyetem hallgatója kinetoterápia és speciális mozgáskészség szakon.
2015 nyarán Laura Iaruval megnyerte a tangó-Európa-bajnokságot, szalon kategóriában.
2014 nyarán Laura Iaruval 10. helyezést ért el a tangó-Európa-bajnokság szalon kategóriájában. 2013 óta tangólemezlovas a brassói milongákon, de volt már dj Temesváron, Kolozsváron, Jászvárosban, Bukarestben, Szkopjéban és Szófiában is.
2012-ben második helyezést ért el az OktoberPest TangoFest elnevezésű 4. nemzetközi tangóbajnokságon.
2011 óta rendszeresen oktat tangót Brassóban – háromhavonta indít kezdő tanfolyamokat.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819