Dizájner-grafikus, aki a leggyergyóibb alapanyagból, a fából hozza ki a legkecsesebb, legegyedibb, legjátékosabb énjét, hogy mi csodálkozva tapasztaljuk meg sokadszorra is: kisvárosban is születnek óriási ötletek, szemet gyönyörködtető tárgyak, amelyeknek lelkük van, és a természetes alapanyag egyszerű szépségét hirdetik.
Lovász Árpád a lehetőségek és a leleményesség összhangjában alkot, tervez, ötletel, és fejleszti a szépség iránti érzékünket.
– Milyen impulzus hatására jött el az a pont az életedben, amikor úgy döntöttél, kilépsz a taposómalomból, és a saját utadat járod?
– Az egyetem elvégzése után tanárként helyezkedtem el, hat évig dolgoztam a tanügyben. Időközben megpályáztam a megyei tanácsnál egy tanulmányi utat az Azori-szigetekre: ott nem azért kellett dolgoznom, hogy pénzt keressek az adó és a számláim kifizetésére, így volt időm alkotni, gondolkodni. Óriási energiák szabadultak fel bennem, az új környezetben megváltozott a látásmódom is. Amikor onnan hazajöttem, abból a kevéske pénzből, amit hazahoztam, elindítottam a vállalkozásomat, és ugyan mellette visszamentem tanítani, de egyre inkább úgy éreztem, az a rendszer nem nekem való, és nem támogathatok olyasmit, ami nem szívügyem. A tanügyben címzetes állásom volt, de én meghoztam a döntést, hogy otthagyom, hiszen kockázat nélkül nincs előrehaladás. Ennek már három éve, és azóta annyit fejlődtem, haladtam előre, hogy úgy érzem, megérte.
– Meg sem fordult a fejedben, hogy külföldön maradj?
– Az itthonmaradásomban nagy szerepe volt az Ifitékának, hiszen az egyetem elvégzése után hazajöttem, és ott lehetőséget kaptam a kibontakozásra, arculati elemeket, képeslapokat, meghívókat, plakátokat terveztem, amik meg is jelentek a város utcáin, az emberek kezébe kerültek. Nagyon fontosnak tartom az iroda tevékenységét, hiszen ahogy annak idején nekem, úgy a többi fiatalnak is ad egy olyan közeget, ahol önkénteskedhet, otthon érezheti magát, és kibontakozhat.
– Mi volt a terved, amikor elindítottad a vállalkozásodat? Milyen ötleteid voltak?
– Eleinte arculattervezésben gondolkodtam, de a grafikát mint művészeti ágat is szerettem volna továbbvinni. Arra hamar rájöttem, hogy nem lehet túlságosan elvont, művészi, amit csinálok, valami olyan kell, ami mosolyt csal az emberek arcára, örömmel tölti el őket. De abban is biztos vagyok, hogy a művészet által lehet fejleszteni az emberek látásmódját, ha az adott termék pozitív üzenetet tud közvetíteni. A romániai weboldalak többsége nagyon gyenge grafikai szempontból, a mi küldetésünk az, hogy kellemes környezetet alakítsunk ki a virtuális világban, de ugyanez a helyzet a plakátok és a szórólapok esetében is.
Ez volt a célom, felépíteni egy tervezőirodát, csakhogy időközben más lehetőségeim is adódtak: pályáztam, valamint társultam egy helyi vállalkozóhoz. Így lett lézergravírozó gép, amit meg kellett tanuljak használni, és olyan terméket előállítani, ami itthon még nincs, de az a réteg, amely értékeli a kézművesmunkát, ezt is értékelni fogja. Így készítek ma faborításos füzeteket, noteszeket, hagyományos fényképalbumokat. Ez a technika főként ezen a vidéken kevésbé elterjedt, én pedig abban látom a szépségét, hogy itt, a Székelyföldön a fából készült tárgyak „otthon” vannak. Egy ilyen füzet sokkal több önmagánál, egy esztétikai élmény, amit természetesen akkor enged meg magának a vásárló, ha minden egyebe megvan, és a szép iránti igényét is szeretné kielégíteni.
– Úgy tudom, egy játékot is készítesz, kicsiknek-nagyoknak…
– Igen, ez a játék a ForgassKerék nevet kapta, ami egy továbbfejlesztett termék, nem én találtam ki. Hatodik osztályos lehettem, amikor a matematikatanárom kölcsönadott egy spirográfkészletet. Hetekig játszottam vele, még most is megvannak a rajzok, amiket azzal készítettem. Ez gyakorlatilag egy fogaskerék, ami egy algoritmus szerint működik, ellipsziseket rajzol végtelenül: ezzel nagyon szép mintákat, mandalákat lehet rajzolni egyszerűen, kis felületre. Nemrég, amikor a gravírozógép adta lehetőségeken gondolkodtam, beugrott ez az ötlet. Annyit újítottam rajta, hogy fából és „helytakarékosan” készítettem el.
Sokáig kísérleteztem vele, a saját örömemre is, de azért is, hogy a termék tökéletes legyen: először bükkfából készült, de könnyen kitörtek a fogaskerekek, így le kellett mondanom a keményfáról. A végleges változat faőrleményből készült, aminek van annyi puhasága, hogy nem törik el.
Kihangsúlyozom, hogy ez nem feltétlenül játék, sokkal inkább didaktikai eszköz, ami fejleszti a gondolkodást. Az a tapasztalatom, hogy ha egyszerű dolgokat adunk a gyermek kezébe, az gondolatindító, felfedező hatással bír.
Két napig biztosan leköti a gyermekek figyelmét, aztán leteszik, és előveszi a nagymama vagy a szülő. Ők is el tudnak szórakozni vele.
– Mekkora a létjogosultsága a vállalkozásodnak Gyergyóban? Mi a tapasztalatod, mekkora a kereslet az egyedi tárgyakra?
– Kevésbé vagyok jártas az eladásban, most kezdek megismerni egy kisebb közösséget, akik vevők az egyedi dolgokra. Természetesen Gyergyóban amúgy is kicsi a kereslet, ezt az alacsonyabb fizetések is okozhatják, de az is lehet, hogy még csak most ébredezik a személyre szabott tárgyak iránti igény az „olcsó kínai” termékekkel szemben.
Semmiképp nem szeretném, hogy ipari termelésre váltsunk át, inkább a kreativitás szintjén akarom tartani a vállalkozást, ezért is hirdettünk egy nyári gyakornoki programot, amelyen egy szintén gyergyói, jelenleg Nagyváradon tanuló egyetemista lány vett részt, és hozott új szemléletmódot a GrafitStudio életébe.
Nagyon sok ötletem van, és egyre több az együttműködési felkérés; az idei Nyári Kulturális Fesztiválra az Arhifab céggel közösen készítettük el a ForgassKerék kétméteres átmérőjű változatát a sétálóutcában, ahol bárki kipróbálhatta azt. Olyan városban élünk, ahol minden kivitelezhető: röviden fogalmazva az eget is le tudnánk festeni, csak meg kell találjuk hozzá a megfelelő színt.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819