Hasonló cikkek
Bár a lipicai lótenyésztés erdélyi gyökerei Fogarasföldre vezetnek, az őshonos magyar lófajta legjelentősebb ménesei a három székely megyében találhatók. A lipicai szervezett tenyésztésének Gyergyó vidékén nem volt hagyománya, mégis néhány lelkes gyergyói és háromszéki lovasember az 1989-es rendszerváltás biztosította lehetőségeket kihasználva hagyományt teremtett: gyergyói székhellyel megalapították a Romániai Magán Lipicai Lótenyésztők Egyesületét. Romfeld János agrármérnökkel, fogathajtóval, az országos egyesület ügyvezető alelnökével beszélgettünk a lipicai hazai tenyésztéséről, de szóba került a székely ló feltámasztásának tenyésztési programja is.
– Egy, a lovassporttal foglalkozó korábbi interjúnkból kiderül, hogy a lipicai fajta fenntartásában Erdélynek is komoly szerep jutott. E több mint 400 éve fajtatisztán tenyésztett, világhírű genetikai értékkel bíró lófajta története ezer szállal kötődik a magyarság történetéhez. Meséljen a fajta kialakulásáról és a lovassportban/lótartásban betöltött szerepéről.
– A lipicai ló egy akciós mozgással rendelkező hátasló, ugyanakkor egy pompaló. A barokk korban alakult ki, tulajdonképpen a bécsi császári udvar pompakedvelésének eredményeként. A Habsburgok házasságkötések révén a Spanyol Birodalomban is szerepet vállaltak, és főleg onnan ered ez a nagy pompakedvelés. A spanyol lovakat Miksa császár magyar és cseh király, a későbbi II. Miksa német–római császár (1527–1576) hozta a bécsi udvarba, akinek fényűzése a lóban és a későbbi cifra barokk korban egyaránt megmutatkozott. II. Frigyes főherceg 1580-ban alapította meg Lipicán ménesét, hogy a bécsi udvarban pompalovakat tenyésszenek ki. A lipicai elsősorban spanyol eredetű, és a helyi karszti lovak kereszteződéséből alakult ki, de nagyon sok magyar eredetű, főképpen erdélyi és bukovinai lovakat vittek be, főleg a radóci ménesből. Az osztrák uralom idején a mezőhegyesi, a bábolnai és a radóci ménesek voltak a legjelentősebbek, amelyek főleg a hadsereget látták el lovakkal. Ebből az alapállományból született meg később a lipicai.
1580-tól egészen a 18. századig a kancákat a ménekkel és a csikókkal együtt, egész évben legelőn tartották anélkül, hogy istállózták volna őket. Ezt a vadménest a 18. század végén egy reform következtében vonalakra, azaz törzsekre osztották, és a törzsek élére bizonyos méneket jelöltek ki, amelyek fedezték a kancákat, és váltogatták a törzseket, hogy elkerüljék a beltenyészetet. A törzsek már az 1700-as évek végén kialakultak, majd 1810-ben létrejött a zárt állomány, ekkortól más állományt csak különleges esetekben vontak be a tenyésztésbe. A lipicai első öt törzse: a nápolyi eredetű, fekete conversano; a mai Csehország területén található Kladrubyból származó favory; a spanyol eredetű, szürke maestoso; a szintén nápolyi eredetű napolitano és a dán királyi ménesből való pluto. A 19. század elején még az arab származású siglavy capriolát vonták be Lipicán, amelynél az arab ló kecsességét és előkelőségét próbálták átvinni a fajtába. Ugyanebben az időszakban alakult ki a magyar származású incitato, bár maga a ló spanyol eredetű, de kialakulása az erdélyi gróf Bethlen Pál méneséhez kötődik, majd innen a dél-alföldi Mezőhegyesre vitték át. A nyolcadik vérvonal a szintén magyar eredetű tulipán, amely a Jankovich-Bésán család jelenleg Horvátországban található terezováczi birtokáról származik.
A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején többször menekítették a franciák elől, így a horvátországi Diakovár, Mezőhegyes és Lipica között ingáztak, és elszórták a későbbi méntelepek magvait. A Mezőhegyes környéki, bánáti mély és dús legelők azonban nem kedveztek a lipicainak, ezek általában a szerkezet gyengüléséhez vezetnek, az állat tömegesebb lesz, lábszerkezete, inai meggyengülnek.
A lipicai ménesek az 1867-es osztrák–magyar kiegyezést követően kerültek a magyar állam tulajdonába. Annak érdekében, hogy a fajtát a szlovéniai karsztvidékhez hasonló tájon tenyésszék, az erdélyi Alsószombatfalvára hozták. A ménes neve fogarasi lett, de magát a ménest a környékbeli falvakban helyezték el. Az alsószombatfalvi ménes kezdetben nagyon jó eredményeket mutatott fel, az összes ménvonalat fejlesztették, és 200-250 kancával dolgoztak. Néhány évtized múlva azonban a havi vakság egyre nagyobb méreteket öltött a lovak körében, és 1913-ban az állományt visszavitték Bábolnára.
Az 1918-as impériumváltást követően a román állam újraalapította a ménest, amihez a környéken fellelhető és a hadseregben lévő lipicai kancákat vonta be. A magyar állam annak idején részben azért hozta a lipicai ménest Erdélybe, hogy feljavítsák az erdélyi ló állományát. A lipicainak ez a befolyása a mai napig jól kimutatható az egész erdélyi lóállományon. A magyarországi lipicai ménes 1954-ig volt Bábolnán, majd szintén környezeti megfontolásból a Bükk-hegységben lévő Szilvásváradra vitték őket.
– Mekkora lóállományról beszélhetünk a világon, és mely országok tenyésztik ma a lipicait?
– A fogarasi ménes jelentős számú lipicait tenyésztett, ugyanakkor a monarchia utódállamaiban mindenütt megtalálható ez a fajta, állami ménesek működnek ma is a szlovéniai Lipicán, a Róma környéki Monterotondóban, a horvátországi Diakóváron, a szlovákiai Kistapolcsányban, a csehországi Kladrubyban, a magyarországi Szilvásváradon és az ausztriai Piberben. Ezek állami ménesek, amelyekben megközelítőleg 60-70 anyakancával dolgoznak; a fogarasi ménes mai állománya is ekörül mozog. A két világháború között volt egy olyan periódus is, amikor a kancák száma felment 200-ra, és ehhez kell viszonyítani a teljes lóállományt.
– Ez mit jelent a teljes lóállományra nézve?
– A kancák száma az alap, a ménesben a kancák mellett három évig tartják a csikókat, ez azt jelenti, hogy 70 kanca esetén évi 40-50 csikóval lehet számolni, ez olyan 150-200 egyedet jelent, ezenfelül vannak a törzsmének és a fedezőmének, amelyeket kihelyeznek. A fogarasi ménes lóállománya 450 egyedből áll. De a törzskancaállomány a mérvadó, ezzel határozzuk meg a ménes nagyságát. Romániában a legnagyobb egyedszámú valóban a lipicai, de mellettük még megtalálható a mangaliai shagyia arab Radócon; a gidrán, amelyiket levitték Cislăuba; van még a Nóniusz ménes Temesvár mellett; a sportlovakat tartó munténiai Jegălia ménese; tehát megvannak a fajtaménesek, de valóban a fogarasi a legnagyobb létszámú.
– Azt mondta, a lipicai ménesek a monarchia utódállamaiban megmaradtak, de mennyire terjedtek el azon kívül?
– A monarchia egykori területein megmaradtak az állami ménesek, amelyek azóta is állami tulajdonban vannak, és őrzik a génállományt. A LIF-nek (Lipizzan International Federation – szerk. megj.) megközelítőleg 30 tagállama van, az Amerikai Egyesült Államoktól Ausztráliáig, de Európában számtalan országban találkozni lipicai tenyészegyesülettel. A világ legnagyobb kancaállománya ma is a magyar egyesületnek van, amely megközelítőleg 900 kancát számlál, de olyan 250-es értékkel mi sem vagyunk az utolsók között.
– A fajta tenyésztésének erdélyi vonatkozását említve a fogarasföldi Alsószombatfalva úttörő szerepe jól ismert a lovasberkekben. A 2003-ban megalapított Romániai Magán Lipicai Lótenyésztők Egyesületének székhelye mégis Gyergyószentmiklós lett. Miért Gyergyó? Milyen szerepet vállalt a székelyföldi lótenyésztés a fajta megőrzésében?
– 1990-ig Romániában magántenyésztésről nem beszélhetünk, ezek a lovak állami gazdaságok/vállalatok között cseréltek gazdát. Magánszemélyek nem juthattak hozzá lipicaihoz. Állami vállalat képviselőjeként annak idején én is próbálkoztam vele, de nem jutottam hozzá. Az 1989-es rendszerváltást követően fel lehetett vásárolni a tenyészállatokat, elindult a magántenyésztés, de a probléma az volt, hogy nem volt szerv, aki törzskönyvezze és nyilvántartásba vegye a fedeztetéseket.
Annyi segítséget kaptunk az akkori fogarasi ménes igazgatójától, hogy eljött hozzánk fedeztetni, s meggyőződött arról, hogy a lovaink igenis lipicaiak. A ménesjelünk „G” lett, ami Gyergyószentmiklóst jelöli. Ekkor felkerestem a magyar egyesületet, majd jó barátom – Isten nyugosztalja – Egri Zoltán segített ki a tenyész- és alapszabályzattal, ezt követően hazajöttem, és kidolgoztam a saját szabályzatunkat. Az alapító tagok közül hárman voltunk gyergyóiak, az alfalvi Pál Vilmos, a gyergyószentmiklósi Ivácsony Pali és jómagam, továbbá Háromszékről a kökösi Bartha Róbert és a bodzafordulói állatorvos, Tiberiu Hermenean. Az egyesületet 2003-ban jegyeztettük be Gyergyóban, aztán azóta itt fungál, de nem tudom, meddig… Hogy ki veszi át, azt nem tudom. A törzskönyvet lefektettük, elég szépen haladtunk előre, volt egy jó periódus, amikor támogatták a tenyészkancákat, akkor, 2010 körül évente 110-130 csikót jegyeztünk be, utána megszűntek a támogatások, és nagyon visszaesett a tenyésztési kedv, valahogy a piac is elromlott, így tavalyelőtt 60, tavaly 40, idén pedig egyelőre közel 30 egyed a csikólétszám.
– Tehát akkor valójában önökkel kezdődött Gyergyóban a tudatos lipicai lótenyésztés.
– Igen, máskülönben országos egyesület vagyunk, a LIF országonként csak egy egyesületet ismer el, időközben az állami hatóság is akkreditálta az egyesületet a minisztérium keretében (Agenția Națională de Zootechnie). Az eredetre nagyon figyelünk, a lipicai egy zárt törzskönyv, tehát más fajtát nem lehet bevonni a tenyésztésbe, a származását teljes biztonsággal fel kell tudni mutatni. Igenis, az a lipicai ló, amelyiknek anyja is, apja is lipicai. Amelyiknek az egyik szülője nem az, akkor már félvérről beszélünk, az már nem lipicai. Az alaptétel, hogy a fedeztetési jegyzőkönyvet ki kell állítani, utána megszületik a csikó, a tenyésztő megcsinálja a születési igazolványt, az bejegyződik, majd a csikó megkapja a törzskönyvi számot és a hivatalos nevet.
– Korábban azt mondta, hogy a tenyészkancák száma alapján határozzák meg a ménes nagyságát. Ha lebontjuk Romániára, akkor melyek azok a helyek, ahol ez a romániai lipicai szám megoszlik?
– Elsősorban Erdély, néhány évvel ezelőttig szinte kizárólag Erdély volt, most már kezdi kinőni magát a régió, de főleg Hargita és Kovászna megye.
– Helynevek szerint meg tudja nevezni a ménestelepeket?
– A legnagyobb tenyésztő Bartha Róbert a háromszéki Kökösről, akinek 15 kancája van, ugyanitt Tiberiu Hermenean 10 kancával, ezenfelül még egy jelentős háromszéki tenyésztő van, aki kimaradt az egyesületből, és még vagy 15-20 régióbeli 1-2 kancával. Hargita megyében Gyergyóból én vagyok 6 kancával, Orosz Laci, György Karcsi, Vaslábon van egy temesvári származású román tulajdonos 4 kancával – összesen 5-6 tenyésztő. Maros megyében is működött a tenyésztés, de visszahanyatlott. Kelemen Attila parlamenti képviselő, továbbá Balogh József is tenyésztették a lipicait, de előbbinek már évek óta nincs csikója. Legutóbb három új mezőpaniti tenyésztő tűnt fel egy-egy kancával. Megyénként sorolva Brassó megyében van még 2-3, valamint egy-egy tenyésztő Szeben, Kolozs és Fehér megyékből.
– Ezek már nem magyar kötődésűek?
– A Kolozs megyei magyar kötődésű, ő Sinkó Laci Kalotaszentkirályról. A brassóiak már nem, a szebeni sem. Végeredményben Székelyföld képezi a lipicai lótenyésztés magját. Az utóbbi időben került egy-egy tenyésztő Botosánból, Szucsáváról, Jászvásárról, Bukarest mellől, Dâmbovițáról, Argeșről, tehát ez ma már jobban megoszlik. A dobrudzsai Mangaliában tevékenykedett még két személy, de az egyik meghalt, a másik már nem foglalkozik tenyésztéssel. Vannak olyanok is, akik nagy fantáziát, beruházást láttak a lipicai lóban, főleg nem lovasok, nem lóhoz kötődő emberek, hanem befektetők. Ismerek hasonló kovásznai vagy galaci kezdeményezést, de ezek az üzletek nem jöttek be. Egy lovasberkekben ismert anekdotában kérdik: „Hogy leszel milliomos a lovászatból? Ha előtte milliárdos voltál…” A lótenyésztés nem egy jól jövedelmező üzlet, csak a lelki kötődésű emberek tudják ezt fenntartani. Főleg Romániában, ahol a lovas-infrastruktúra hiányosságai nem teszik ezt lehetővé.
– Az 1986-ban megalakult LIF-nek Magyarország a társalapítója, a szomszédos Románia országos egyesületének székhelye a többségében magyarlakta székelyföldi kisváros. A nyolc hivatalosan elismert vérvonal a legkülönbözőbb európai uralkodói családok tenyészeteiből erednek. Mennyiben tekinthetjük magyar örökségnek a lipicait?
– A lipicai felfuttatása és köztenyésztésbe való bevitele Magyarországon történt, és a magyarországiak is úgy számítják, hogy a lipicai más mezőhegyesi fajták mellett őshonos magyar fajta. A modern magyar fajták a mezőhegyesi nóniusz, a furioso, a gidrán, a kisbéri és a bábolnai shagya arab is tulajdonképpen magyar kitenyésztés. A LIF-ben ezen éppen nem vitatkozunk, hogy melyik kié, mert ugyanúgy mondják a szlovénok is, hogy az övék, sőt az olaszok a szlovénektől is elvitatják, lévén Trieszt és környéke korábban az országuk része volt. Tény, hogy a kezdetekben a lipicait karszti fajtának hívták, majd később a magyarok kezdték el származási helye után nevezni, amit a környező nyelvek is átvettek. Mindenesetre a mi szívügyünk! De mások is a magukénak tartják, az osztrákok hangsúlyosan, számukra a bécsi Spanyol Lovasiskola és a piberi ménes egy jelkép.
– A fogathajtás ágazatának nem éppen felfelé ível a népszerűsége. Milyen más szerepben lehet még jövője a lipicainak? Hogyan befolyásolja e szerepváltás a fajta küllemét és tulajdonságait?
– A lipicai elsősorban nem fogatló, hanem egy jó mozgású, főleg hátas- és pompaló, eredetileg ezt a célt szolgálta, Nyugaton ma is emiatt tartják. A lipicai főként díjlovaglásra alkalmas, és a marmagassága is 155-160 cm-ig terjedt. A fogathajtás mint sportág kialakulásával az 1970-es években a magyarok kezdték el használni a fajtát, főleg a szilvásváradi ménesből. Most az egész szilvásváradi ménes arra állt rá, hogy nagyobb testű lovakat tenyésszenek, mindent a fogatlóért áldoznak. A fogarasi ménesben a tradíció szerint megmaradt a tenyésztés, és a mi szemünkben szebb egy fogarasi lipicai, mint a magyar lipicai. A magyarnak egyenes háta és fara van, ami nem annyira mutatós. A fogarasi ménesben a szocialista időszakban munkalóra és nem pompára kellett tenyészteni, és a fogarasi lovak is nagyon beváltak a fogathajtásban. A magyarok leghíresebb, tízszeres világbajnok lova, Lázár Vilmos Mítosza is lipicai, de hát az fogarasi! Fogarasi születésű, Maestoso 37-es vonalból, de ezt nagyon elhallgatják a magyarországiak. Közben imitt-amott, baráti vonalon be-beszólunk nekik, hogy hát álljon meg a menet, mert ez román… De tény, hogy főleg a szilvásváradi és a fogarasi lipicai így jött fel a fogatsportban.
A tenyésztés próbál elmenni abba az irányba, hogy növeljék a marmagasságot, főleg Magyarországon, de Romániából a magyarok által sok fogatló került ki Nyugatra is, és a marmagasságot 160 fölé vitték, viszont a LIF fajtastandardja nagyon konzervatív, 160 cm-en felül nemigen fogadnak el lovat. Mára oda jutottunk, hogy a lipicain belül egy külön típust alkot a fogatló, amelyik nagyobb marmagassággal bír, akciósabb, atletikusabb. Az utóbbi időben azonban megcsappant a lipicai iránti kereslet, már a magyarországiak is ezeket a túltenyésztett holland sportlovakat vásárolják. Az fogatsportban az is divattá lett – amit a nyugati országok diktálnak – , hogy elmentek teljesen a show felé, és a látványos mozgást hajszolják, de ezzel elvitték magát a versenyt is. A versenyprogramból kivették azokat az elemeket, amelyek a lovak kitartóságát, szívósságát igényelték. A lipicaiban az volt az előny, hogy magas járása is volt, és hosszan is lépett, tehát időben is jó amplitúdóval lépett. A nyugatiak mára abba az irányba vitték el a szabályzatot, hogy csak kimondottan szakosodott lovak tudják megcsinálni a díjhajtó programot, a lépést már nem követelik. Mert amelyik nagyon jól meg tudja csinálni a programot, az már nem tudja megcsinálni a lépést. Emiatt a lipicai jelenleg a nemzetközi mezőnyben is háttérbe szorult, holott egy nagyon jó és szívós ló. Jelenleg azért nyerik a hollandok a világbajnokságokat, mert kitenyésztettek egy olyan lovat, amelyik arra a versenyszámra van „kitalálva”, és a szabályokat kedvük szerint alakítják.
– A hazai lótenyésztésről beszélve érdemes kitérnünk a székely ló felélesztésének kísérletére. Épp a hetekben szervezték meg első alkalommal a székely ló napját az erdővidéki Vargyason. Kérem, meséljen erről a szinte feledésbe merült fajtáról, és arról, hogy hol tart a jelenlegi törekvés? Milyen kérdések merülnek fel a fajta feltámasztásával kapcsolatban?
– Dr. Bodó Imre hematológus és tapasztalt lovas személyesen is megkeresett ebben a témában, de őszintén szólva nem nagyon lelkesülök az ügyért. Én beállítottságom szerint egy racionális ember vagyok. Egy fajta, egy tenyésztési vonal valamilyen célra van. Mit akarunk csinálni? Hová akarunk eljutni? Mit akarunk azzal a lóval? Melyik fajta mire jó? Na most, szép ez az elképzelés, hogy az ősit visszaállítsuk, de mire kell nekünk? Manapság a versenysportok is mind szakosodnak, nem beszélve ugye a lovassportokról, ahol a tenyésztés egyetlen típusra megy rá. A tenyésztésben a legjobbat a legjobbal párosítják, amelyik a versenypályán a legjobb időt futotta, a legtöbb pénzt kereste a galoppon és az ügetőn, azt párosítják, tehát egészen szakosodnak. Hogy ezt meddig fokozzák? Valahol van egy biológiai határ is, mindenesetre a tendencia ebbe az irányba mutat. A fogatsportban a díjlovaknál szintén megvan, hogy a díjlovaglásra innen választanak, a távlovaglásra a shagya arabot, és így tovább.
Valamikor a székely lónak is megvolt a maga szerepe, ugye egy könnyű, igénytelen ló volt, amivel a harctérre is mentek, olyan arabosabb kis ló volt, amelyik gyors is, fürge is, viszont a deszkát is azzal hozták le szekéren Galacig, s a borszéki borvizet is azzal vitték Bécsbe. Ebből a szempontból egy jó ló. Na de a mai világban, csak azért feléleszteni, hogy megmutassam, nekem székely lovam van… Tehát visszaállítjuk a székely típust, de mire használjuk? Egy szélesebb réteg fel tudja-e karolni, vagy tudja-e hasznosítani a lovat? Racionális szempontból nem látom, hogy mire használnánk fel.
ROMFELD JÁNOS
1942-ben született Gyergyószentmiklóson.
1965-ben a kolozsvári Agrártudományi Főiskolán szerzett agrármérnöki diplomát.
Sport-, mezőgazdasági és mérnöki egyesületek helyi vagy országos elnöke.
1987-ben kezdett el fogathajtással foglalkozni.
Kettesfogat-hajtásban nem hivatalos országos bajnok (1988).
Négyesfogat-hajtásban hivatalos országos bajnok (1990).
1997–2000 között Gyergyószentmiklós alpolgármestere, korábbi politikai szerepvállalásai is voltak.
2003-ban a Romániai Magán Lipicai Lótenyésztők Egyesületének társalapítója és mai napig ügyvezető alelnöke.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819