December 21-én, 19 órától kezdődik a térség legszínvonalasabb karácsonyi koncertje, a Novák Gála. A hangverseny teljes bevételét három mozgássérült gyermeknek ajánlják fel a szervezők.
Már csak néhány napot kell várni a december egyik legmeghatározóbb rendezvényéig, a Novák Jótékonysági Gáláig, amelynek teljes bevételét idén is mozgássérült gyerekeknek ajánlják fel. A csíkszentmártoni Rápolti Anita, a csíkszeredai Bălcan Nadia és a gyímesfelsőloki Nagy Lacika ünnepét teszik szebbé azok, akik részt vesznek a Bécsi Filharmonikusok újévi koncertjének mintájára szervezett gálaműsoron. A Novák cukrászdában és a Iabilet.ro honlapon megvásárolható 50, 100 és 150 lejes jegyekért cserébe egy színvonalas, nemzetközi fellépőkkel tarkított hangversenyen vehetnek részt az érdeklődők.
A gyimesfelsőloki tizedik osztályos Nagy Lacika izomsorvadással született. 2008-ban őssejtbeültetésen esett át Kijevben, azóta stabilizálódott az állapota, érzi alsó végtagjait, de nem tud lábra állni, emiatt kerekesszékkel közlekedik. Lacika az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium humánosztályába járt, ettől a tanévtől magántanuló. A 16 éves fiú rendkívül értelmes, kedvenc tantárgya az angol, az iskola elvégzése után fordító szeretne lenni. Lacika nagyon szereti a gyógyfürdőket, ugyanis ha fogják a kezét, képes járni a vízben. Jelenlegi kerekesszékével önerőből nem tud közlekedni a lakásban, ezért a gálán befolyt összeget egy korszerűbb kerekesszék beszerzésére fordítanák a szervezők.
A gála szervezői a csíkszeredai Bălcan Nadiát is támogatják, aki súlyos visszamaradottsággal született 2006 nyarán. Születésekor agyi károsodást szenvedett, és merev izomzatú négyvégtag-bénulással diagnosztizálták. Nadia születése óta állandó felügyeletet igényel. A 10 éves kislányt heti rendszerességgel viszik a csíkszentmártoni Korai Fejlesztő és Rehabilitációs Központba, emellett a család az ország több pontján is járt már szakorvosoknál. A gálán befolyt összeggel a kislánynak egy olyan szerkezetet vásárolnának, amely egyenesen tartaná a hátát.
A harmadik támogatott kisgyerek a 11 éves csíkszentmártoni Rápolti Anita, aki a születésekor fellépő oxigénhiány miatt maradandó károsodást szenvedett, és az orvosok akárcsak –Nadiánál – merev izomzatú négyvégtag-bénulást állapítottak meg nála. A kislány második osztályos magántanuló, fejlesztéséért mindent megtesznek a szülei. Gyógytornász és pszichológus is foglalkozik a kislánnyal, aki mindent megért, és gesztusokkal fejezi ki magát. Anita már több műtéten is átesett, a jövőben a család egy barcelonai beavatkozásra készül, melynek költségeihez a Novák Gála bevételéből járulnak hozzá.
Mindhárom gyermeknek nagy szüksége van a segítségre, a Novák Jótékonysági Gála szervezői pedig hisznek abban, hogy az összefogás ereje képes emberi sorsokon változtatni.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819