Főoldal / Ahajt / „Megtanultam együtt élni a honvággyal”

„Megtanultam együtt élni a honvággyal”

A gyergyócsomafalvi származású Csata Bernadette tizenegy évvel ezelőtt egy huszonöt kilós táskával indult el Ausztráliába. A szerelem, az elvágyódás hívta a messzi kontinensre, ahol ma már boldogan él ausztrál párjával és kisfiával. Ehhez a boldogsághoz hozzátartozik a székely ruha, a kürtőskalács, a páratlan ízű pityóka és megannyi apróság, amelyek – ha csak gondolatban is – mindennap hazarepítik a székely asszonyt.

 

– Miért éppen Ausztrália?

– Gyergyószentmiklóson dolgoztam, itt találkoztam egy remetei származású fiúval, aki Ausztráliában élt. Szerelmes lettem, vele akartam menni, ezért kétszer kértünk turistavízumot, amit nem adtak meg, majd egy ügyvéd tanácsára és segítségével sikeresen partnervízumot igényeltünk. 2005 augusztusában egyetlen táskába pakoltam bele az életemet, és mentem az ismeretlenbe. Az első négy hónapban nem dolgoztam, de iskolába jártam angolul tanulni, Ausztráliában ugyanis az állam fizeti a migránsok nyelvtanulását. Nagyon jó volt az oktatás minősége, de az első időszakban a világért sem szólaltam volna meg, sőt azt sem értettem, mit mondanak, mert az ausztrálok nagyon furcsán beszélik az angolt. Aztán nemsokára munka is került, egy lakodalmas teremben kellett mosogatni, igaz, nem bejelentett munka volt, de nagyon örültem neki, mert volt saját keresetem, ami nagy szabadságot adott. Következő évben már haza tudtam jönni, sőt a rá következő évben is hazalátogattam.

A munkahelyemen megismerkedtem egy német származású szakácsnővel, ekkor vettem a bátorságot ahhoz, hogy elkezdjek angolul beszélni. Őt egy tengerészeti bázisra hívták dolgozni, és segítségével kevés idő elteltével már én is ott dolgoztam, bejelentett, törvényes módon.

– Meséljen a munkáról!

– Ahogy munkahelyet váltottam, abbahagytam a nyelviskolát. Hajnali négykor keltem, a napi nyolc óra volt a legkevesebb, amit dolgoztam, de nagyon szerettem a túlórákat, mert az első négy órát másfélszeres, a másodikat pedig dupla órabérrel fizették. Általános munkaszüneti napokon az órabér két és félszeresét kaptuk. Az a tény, hogy a munkámért minden két hétben napra pontosan megkaptam a fizetésemet, nagy biztonságot adott, és nyugodt életet biztosított.

A bázison is mosogatással kezdtem, aztán odatettek ételt kiadni, takarítani, majd később segítettem elkészíteni a salátákat, a hideg felvágottakat – minden egyes nap 300 személynek kellett előállítani a menüt. Konferenciákat is szerveztek a bázison, ezeket más-más épületekben tartották, így az ételt oda is át kellett szállítani, és egy idő után már engem is megbíztak ilyen feladatokkal is. Volt egy nagyon kedves munkatársam, egy idősebb hölgy, akit megkértem, ha valamit nem mondok jól, javítsanak ki, ne a hátam mögött beszéljenek róla. Ahogy megnyíltam előttük, a bizalmukba fogadtak…

Jó emberekkel találkoztam, és mivel általában bevándorlók dolgoztak ott, elég sokat cserélődött a személyzet, de hatan több évig megmaradtunk együtt, és nagyon jó viszonyban voltunk.

A munka mellett tanultam is, és miután megkaptam a képesítést mint vendéglátós, rám bízták a felszolgálás irányítását, és a konferenciák szervezésében is részt vettem.

ausz3

– Hogyan alakult a magánélete?

– A fiúval, akiért mindent itt hagytam, öt évig tartott a kapcsolatunk. A mostani párommal hat évvel ezelőtt ismerkedtem meg, Darrennek hívják, és tősgyökeres ausztrál, tanulgat magyarul, már ért és ki is mond néhány szót. Három évvel ezelőtt megszületett a kisfiunk, Ákos.

– Egy ausztrál és egy székely. Volt valaha konfliktusuk a különbözőség miatt?

– Soha. Ő kezdetektől fogva úgy állt a kapcsolatunkhoz, hozzám, hogy tetszett neki a másságom, a talpraesettségem, talán a székelységem… mert én székely maradtam ott is, úgy érzem, ugyanolyan vagyok, mint itthon. Például magyarosan főzök, mert ezt tudom, ezt szeretem, így ő is megszerette ezt az ízvilágot a töltött káposztától a csülkös bablevesig. Sőt a kürtőskalácsot mindig ő süti!

– Milyen magyarnak lenni Sydney-ben?

– Vannak magyar vendéglők, palacsintázók, cserkészszövetség, magyar iskola, óvoda és persze klubok, ahol rendszeresen lehet találkozni magyarokkal. Ha csak tehetem, mindig eljárok az ilyen rendezvényekre. A Transylvaniacs népzeneegyüttes és a Kengugrók néptánccsoport majdnem minden összejövetel szíve-lelke. Ők táncoktatást tartanak kicsiknek és nagyoknak, tánctáborokat szerveznek, ahová évente hívnak meg oktatókat itthonról. Magyaroktatás hétvégenként van, sőt három év alatti gyerekeknek is tartanak foglalkozásokat. Sydney-ben magyarul is lehet érettségizni, amit nagyon fontosnak tartok mindamellettt, hogy ez sok esetben rengeteg utazással és rendszeres jelenléttel jár.

auszt2

– Mi az, ami az ottani emberekben megtetszett?

– Már az első perctől kezdve elámított, hogy mennyiféle nép él Ausztráliában. Az ausztrálok kifejezetten barátságosak, fel lehet őket ismerni a viselkedésükről. Mindig van egy kedves szavuk akár az idegenekhez is sorban állás közben, nem panaszkodnak. Nagyon ráérnek, nyugodtak még akkor is, ha tudják, hogy két óra múlva a munkahelyükön kell lenniük. Amit a jelenben csinálnak, azt nyugodtan teszik. Imádják a sportot, a társaságukban tudni kell a sportról beszélni, ez szinte hozzátartozik az általános műveltséghez. Valójában a mentalitás az, ami nagyon „bejött” nekem: nincs annyi szabály, kötöttség, előítélet…

– És a honvágy mennyire társa a mindennapjainak?

– Fiatalkoromtól elvágyódós voltam, de megvolt bennem az a tudat, hogy bármikor hazajöhetek. A szüleim „elengedtek”, de tudatták velem, ha nem mennek jól a dolgaim, visszavárnak. Ez óriási önbizalmat és erőt adott…

De a honvágy a mindennapjaim része, hogyha rám tör, nem feltétlenül sírok, de kell valami olyan tevékenység, ami emlékeztet az itthoni dolgokra. Most már van lehetőségem telefonálni, így sokkal jobb, és el sem tudom képzelni, hogy ne beszéljek napi rendszerességgel az itthoniakkal. Persze most már azért is könnyebb, mert itt van a kisfiam: hozzá születése óta magyarul beszélek, magyarul énekelek, mondókázok neki.

– Mi az, amit szívesen magával vinne Csomafalváról?

– A pityóka! Kedvencem a tárkonyos pityókaleves, jó sok tojással, szalonnával – hogyha hetente sikerül ilyet főzzek, az nagyon jót tesz a honvágyamnak. Régebben a tárkonyt is nagyon nehezen lehetett beszerezni, egy makedón zöldségesnél fedeztem fel a piacon, igaz, nem teljesen olyan volt, mint az itthoni, nem volt olyan erős az íze, szőrös volt a levele, de azért tárkony volt. Sokat vettem belőle, és eltettem ecetes lébe, ahogy itthon szoktuk. Ma már minden zöldségesnél, sőt a bevásárlóközpontokban is meg lehet venni. De szaloncukorért például mindig a magyar szupermarketbe megyünk, csak ott lehet kapni.

– Most négy hónapot itthon töltenek, hogyan sikerült átrendeződni a hosszú utazás után?

– Amikor hazajövök és kialszom magam, olyan, mintha mindig is itthon lettem volna… A kisfiam pedig boldogan rohangál az udvaron, jól érzi magát. Két hét múlva jön a párom is, hogy megismerkedjen a gyökereimmel.

 


A Magyar Élet című újság az ausztráliai magyarság egyetlen hetilapja, amely 4200-as példányszámban jelenik meg.

A lap egyaránt foglalkozik a magyarországi helyzettel, és részletesen beszámol az ausztráliai magyar egyesületek tevékenységéről is.

www.magyarelet.net

Olvasta már ?

Akit mindenki mosollyal fogad Kanadában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük