Hasonló cikkek
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 2720
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 2720
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 2720
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
„Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár életében” – írja Shakespeare. De valóban színház lenne az egész világ? Vagy egyáltalán mit tud nyújtani számunkra a ma színháza? Mitől válik valakiből színész? És milyen megoldásokkal lehetne közelebb hozni a színház varázslatos világát a közönséghez? Antal D. Csaba színművésszel, a székelyudvarhelyi társulat oszlopos tagjával beszélgettünk.
– Mi indított el a színészet irányába? Miért ezt a szakmát választottad?
– Brassói születésem révén a középiskolai éveimet is ott töltöttem. Itt ismertem meg Bálint Ferencet, aki a Grimasz diákszínjátszó csoport vezetője volt, és akire nagyon felnézek. Ha őszinte akarok lenni, akkor ezekből az évekből csak a színjátszó csoportra emlékszem. Nagyon sokat köszönhetek ennek az időszaknak, mert az amatőr szinten való színészkedés segített hozzá ahhoz, hogy egy picit felnyíljon a szemem, hogy kérdések merüljenek fel bennem. Mai napig is azt tartom, hogy a színház feladata nem dolgokat állítani, hanem azáltal oktatni, hogy kérdéseket vet fel.
A színjátszó csoport mellett rendszeresen grafikaórákra jártam, ezért a középiskola utolsó évében kellett döntenem, hogy melyik irányt választom majd, de a valóság az, hogy mint sok más kamasz, engem sem foglalkoztatott különösebben a pályaválasztás. Egy alkalommal megkérdeztem a grafikatanárnőmet, hogy mit tanácsol, a grafika szakot válasszam-e, de ő anélkül, hogy lebeszélt volna, egész egyszerűen csak nemet mondott. Akkor még nem értettem a válaszát, de ma már, ha valaki tőlem kérdezné ugyanezt a színészettel kapcsolatban, ugyancsak nemet mondanék, mert csak annak válhat hivatássá bármilyen szakma, aki végigmegy, és leküzdi a felmerülő akadályokat.
– Mit tudhatunk a szakmai pályafutásodról? Hol és milyen darabokban láthattunk?
– A pályaválasztást követően a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjaként négy évig kínoztuk egymást a tanárokkal, csakis jó értelemben. A főiskola utolsó évében, 2002-ben meghívást kaptam a Leonce és Léna című darabba a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházba, a darab végül kudarcba fulladt, viszont megtanított arra, hogy a bukásból is lehet tanulni. Az államvizsga letétele után két évig a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház tagja voltam. Ebben a két évben megtapasztaltam minden szélsőséget, a legjobbtól a legrosszabbig. Azt elmondhatjuk, hogy nem mindennapi dolog színházat létrehozni, mégis sokszor elfelejtik ezt az emberek. 2004-ben a társulattal elvittük a Világtalanok és a Figaro házassága című darabokat a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára. Ekkor történt, hogy Alföldi Róbert, aki később a budapesti Nemzeti Színház igazgatója lett, kiválasztott tizenhárom embert, köztük engem is, és felkért egy közös darab előadására, amelyet természetesen el is vállaltam.
Azonban időközben több tényező miatt – és bevallom, akkoriban a szívem is odahúzott – úgy döntöttem, hogy egy időre Budapestre költözöm, és kiszakadok a színészet világából. Elkezdtem pincérkedni, és telt-múlt az idő, de sajnos a felkérés annyiban maradt. Sokan kérdezik, hogy ilyenkor hiányzik-e a színészet, a válaszommal egy magyarországi színészkollégám hasonlatával tudok azonosulni, aki egész pályafutása során mindig elvállalt néhány szerepet, majd mindent otthagyott, és utazgatott a világban, később visszatért, és ez így működött az ő életében. Az ő hasonlata a következő: a színész olyan, mint az az ember, aki vásárra megy. Amikor megérkezik a vásárba, kipakolja a portékáját, de egy idő után elfogynak az eladni kívánt dolgok, és el kell menni újratölteni azt a kosarat. A színésznek is fontos a töltekezés, hogy új dolgokkal töltse meg a saját kosarát.
– 2009-ben azonban mégis úgy döntöttél, hogy kosaraddal Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színház társulatánál állsz meg. Mit tapasztaltál az elmúlt években a székelyudvarhelyi színházi életben?
– Ebben az évben szüleim Székelyudvarhely mellé, Küküllőkeményfalvára költöztek, és én igazából hazajöttem segíteni nekik a költözésben. Ekkor keresett meg Csurulya Csongor, a székelyudvarhelyi színház művészeti vezetője, hogy lenne-e kedvem játszani a szilveszteri darabban. Az egy darabból szerződés lett, és azóta – egy kisebb kihagyást leszámítva – a társulat tagja vagyok.
Sajnos azt kell mondanom, hogy a színházi élet Székelyudvarhelyen – bár időnként fel-fellángol – évekre visszamenőleg langyosnak mondható. Értem ezt arra, hogy rengeteg olyan problémával szembesülünk nap mint nap, amelyek nemhogy csak a mi munkánkat nehezítik, de ha így halad tovább, akkor az egész színház elveszítheti a varázsát. Arra jöttem rá, hogy ahhoz, hogy ezeket a problémákat megoldjuk, nem elég már csak saját magunkért harcolnunk, hanem közösen a színházért, a színházi életért kell csinálnunk.
– Milyen problémákkal kell szembenéznie a székelyudvarhelyi színháznak? Milyen megoldásokkal lehetne jobbá, vonzóbbá tenni a színházat a közönség számára?
– A színésztársakkal sokszor beszélünk azokról a problémákról, amelyeket kisebb vagy nagyobb ráfordítással – és itt nemcsak az anyagiakat értem – meg lehetne oldani. Nem szeretném nagyságrendileg rangsorolni a gondokat, hiszen valahol az egységes megoldásuk jelentene egy olyan újfajta irányvonalat, amely megmutatná a színház igazi lényegét. Kezdve a színház épületével, mert bár impozáns épületről van szó, de ez az épület eleve nem színházi funkcióval épült. Ha erre az épületre gondolnak az itt élő emberek, akkor a művelődési ház művelődési ház marad, és nem Tomcsa Sándor Színház. Olyan típusú és elhelyezkedésű épületre lenne szükség, amely arcba vágja a szembejövő emberrel, hogy itt színház van, felhívja a figyelmet és felkelti az érdeklődést. Arról nem beszélve, hogy jelenleg olyan gondokkal kell szembenéznünk, hogy a színház színpadának megosztottsága miatt sokszor nincs ahol próbálnunk. Volt már olyan esetem, hogy amint elmélyültem volna egy szerepben, vagy koncentrálni próbáltam volna a próbára, valakik kopogtak, hogy éppen nekik lesz fellépésük. De mindig van lehetőség a megoldásra és a változtatásra, és bízom benne, hogy hamarosan változások következnek. Már az is elég lenne, ha apró lépéseket tennénk afelé, hogy változást hozhassunk a színház életébe.
– Mi az, ami miatt mégis hinni tudsz a színészetben, a színházban? Mi adja az erőt a kitartáshoz?
– A fogyasztói társadalom hernyót csinált az emberi lélekből. A fogyasztás folyamatos körforgása csak átengedi az embereken a dolgokat. Emellett a közönyösség és a belenyugvás dominál az emberekben. Van is egy ezzel kapcsolatos film, ami arról a jövőről szól, ahol az érzelmeket betegségként diagnosztizálják, de ha jobban belegondolunk, akkor ez a jövőkép már itt van, úgy hívják: pszichológia. Éppen emiatt van nagyon fontos szerepe a színháznak, hogy felrázza az embereket, ne engedje belesüllyedni őket a megszokásba. A színház célja az lenne, hogy kérdéseket indítson el az emberek fejében, kimozdítsa őket a komfortzónájukból. A színész feladata is abban rejlik, hogy kapcsolatot tudjon teremteni a közönség soraiban ülő emberekkel. Én például hajlamos vagyok beburkolózni egy szerepbe, és ahhoz is nagy erő kellett, hogy ezt felismerjem.
– A tízéves pályafutásod alatt két alkalommal is külföldön töltöttél el egy kis időt, amikor a színészet háttérbe szorult, mégis közvetett módon tapasztalatokat gyűjtöttél ezen a téren is. Mit tapasztaltál, miben más a külföldi színészek élete?
– Sokaknak elsőre az anyagi oldal jut eszébe ezzel a kérdéssel kapcsolatban, ami való igaz, hogy külföldön jobban keresnek a színészek, viszont azt is el tudom mondani, hogy én már találkoztam olyan moldvai társulattal is, akik akkor már fél éve nem kaptak fizetést, és olyan szenzációs darabot adtak elő, hogy azt bárki megirigyelhetné.
A színházak életében három fontos kérdés van, amelynek a következő sorrendben kellene követniük egymást: miért, hogyan és mit. Nálunk jelen helyzetben fordított ez a sorrend, és a mit kérdésre való válaszkeresés miatt egyre inkább háttérbe szorul a lényeg.
– Ahogy mondtad, a színház olyan, mint egy hajó, a színesz benne a hajóskapitány, aki még az utolsó percben is képes megmenteni a süllyedő hajót. De milyennek kell lennie a színésznek? Mitől jó egy színész?
– Ahhoz, hogy valakiből jó színész legyen, több dologra van szükség, de nagyon sok dolgot bárki kifejleszthet magában, viszont egy színésznek szüksége van bizonyos adottságokra, mint a ritmusérzék vagy a színházi gyomor, egyfajta ösztön, amitől színész a színész. A legfontosabb az őszinteség, elsősorban saját magaddal szemben. A színészek közül sokan nem azért választják ezt a szakmát, mert szeretik mutogatni magukat, hanem mert belső késztetést éreznek arra, hogy közvetítsék a gondolataikat, hogy megértessék magukat és magát az emberi lényt a világgal. A színház a szavak hatalma, szerintem az igazi színház a lecsupaszított színház, a megidézett cselekvések tárháza. Akkor igazi egy színház, ha le tudja rombolni a társadalom által belénk kódolt elképzeléseket, kinyitja a fantázia kapuját. Erre pedig szükség van, hiszen akkor tudunk egy következő szintre lépni önmagunkban, ha már egyszer összetörtünk, vagy, mint a kígyó, levedlettük a bőrünket. Ha meg nem szeretnénk levenni azt a bizonyos bőrt, egy idő után repedezni fog, és a változás utat tör magának.
ANTAL D. CSABA
„Szeretném azt hinni, hogy nemcsak képzelem, hogy keresek.”
- december 19-én született Brassóban.
2002-ben fejezte be tanulmányait a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Színművészeti Karán.
Tagja volt már a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színháznak, valamint a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színháznak.
Díjak: Teplánszky Katalin pályakezdési díj – Kisvárda, 2008.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819