Hasonló cikkek
Nevelési kérdésekről manapság nemcsak szakemberek fejtik ki a véleményüket, hanem gyakran a nagyközönség is. Az iskola olyan népszerű téma, mint a futball, nagyon sokan érdeklődnek iránta, és úgy vélik, értenek is hozzá. A családtagok, a rokonok, a drukkerek, a kibicek a pálya széléről a leghozzáértőbb véleményeket fogalmazzák meg arról, hogy kiknek kellene játszani, kiket kellene ki- és félreállítani, hogyan kellene a csapatot edzeni, formálni stb.
Arról is határozott véleményük van a szülőknek, a diákoknak, az érdekelteknek és a kívülállóknak, hogy milyen szövegek kerüljenek, illetve ne kerüljenek a tankönyvekbe – ez derült ki a a kérdés körül zajló Facebook-háborúkból.
Az egyik nagy vita annak kapcsán zajlott, hogy Lackfi János Véletlen* című verse bekerült a magyarországi, IX. osztályos, Magyar nyelv és kommunikáció című tankönyvbe. Íme, részletek a versből: „Csomizom a ruciba/ a habtestem/ tinibugyi gumija/ bemélyedten (…) szoli moci tekila/ az én trendem (…) dobi cigi dugiba/ a farzsebben (…) vidikazi zacsiban/ a víkendem/ csörizi a telimet/ a véletlen.”
Erről nemcsak a Facebookon jelentek meg pro és kontra vélemények, hanem újságok, igényes folyóiratok hasábjain is értekező elemzések láttak napvilágot a kortárs irodalomról, az iskolai nevelés és irodalom kapcsolatáról. A legtöbb Facebook-kommentelő elmarasztalta a tankönyvszerzőket, amiért egy ilyen szöveget beválogattak a tankönyvbe, de voltak, akik helyeselték a tankönyvszerzők döntését, érveket sorakoztatva fel mellette. A vers a különböző internetes fórumokon is nagy vitát kavart. A Verspatika fórumon például diákok és szülők egyaránt megszólaltak, hangot adva elutasításuknak vagy elfogadásuknak. Az egyik diák hirtelenjében a Lackfi-vershez hasonló sorokat is faragott kommentjében: „Ma járt nálunk Lackfi, és ezt a verset is felolvasta, szakadtunk…” – tudósít, majd ezt írja: „könyi szivi nehari/ ha tévedtem/ lityi-lötyi pasival/ azt végleg nem”. Másik végletként egy nevét is vállaló szülő így kommentel: „A vers alapján kiakadtam. Ez nem költészet, hanem egy undormány. Vers- és nyelvgyalázat. Olvasom itt a tetszéseket… Ha az én gyerekem így beszélne (és volt, aki a kommentjében ezt magára vállalta), egy sállal körbekötném a száját, hogy ne tudjon tovább ilyen stílust használni!”
A másik nagy vita Varró Dániel Hat jó játék kisbabáknak** című versének az V. osztályos tankönyvben való megjelentetése körül zajlott, amikor még ennél is indulatosabb kommenteket olvashatott a téma iránt érdeklődő. A Facebookra beszkennelt tankönyvlap, amin a költemény olvasható, olyan heves indulatokat váltott ki sok emberből, hogy nemcsak rossz és veszélyes apának, perverznek, elmebetegnek stb. címkézték a költőt, hanem „Máglyára, el!”–hez hasonló felkiáltásokkal megsemmisítésre, elégetésre javasolták könyvét, sőt egyesek egyenesen a költő kivégzését is kívánatosnak találták volna. A tankönyvszerzőket és azokat, akik jóváhagyták a vers beválogatását a tankönyvbe pedig a pokolra kívánták, és bíróság elé citálták volna, vagy a gyerekeket vették volna ki abból az iskolából, ahol ezt a tankönyvet használják. A vitában a költő felesége is megszólalt, finom iróniával kiállva gyermekközpontú, demokratikus nevelési elveik mellett, és töredelmesen bevallotta, hogy amiről a költő a versében ír, igenis megtörténik a családjukban. A gyerekek meghúzzák a cica farkát, játszanak a mobiltelóval és „lenyálazzák”, elrágják a laptopkábelt, a játéklapáttal rá-rácsapnak apára, nyálukat a lapokra csurgatva lapozzák a könyvespolcról levett verseskötetet, mi több, megtörténik, hogy azt a veszélyes játékot is kipróbálják, hogy tollat dugnak a konnektorba. Mindezek ellenére köszönik szépen az érdeklődést, de nekik, a szülőknek sikerült úgy vigyázni rájuk, hogy életben vannak, épek, egészségesek.
A vita során Lackfi János verse kapcsán is megfogalmazódott az elemzők részéről, hogy az éppen a fiatalok, a diákok beszédének ironikus tükörképe. Hiszen mi magunk is mindennap halljuk, tapasztaljuk, amit a költő, hogy az ifjak – főleg a szóbeli kommunikációjuk során, de sms-ben is – igyekeznek minden szót rövidítve használni. A nyelvi irónia pedig olyan közlésmód, amely a kimondott jelentést éppen a túlzás által írja felül, úgymond csipkelődően, játékosan idézőjelbe teszi, vagy még jobban magyarázva: inkább megkérdőjelezi, mint igazolja. (Habár a gazdaságosságra való törekvés miatt kialakult ún. sms- vagy netnyelvvel már a nyelvészetben is foglalkoznak.) Tehát Lackfi verse nem feltétlenül igenli a fiatalok beszédét, hanem inkább játékosan ironizálja, kifigurázza, kigúnyolja azt.
Lehet, hogy többen ismerik ezeket a szenvedélyes vitákat, és nekem sem jutott volna eszembe most írni róluk, ha nemrégiben ismét ne találkoztam volna a Facebookon egy tankönyv (vagy munkáltató füzet?) beszkennelt lapjával, azon egy népdalszöveggel és a hozzáfűzött kommentekkel. És ha nem éppen az új tankönyvek írásának időszakában volnánk Romániában is. A kifogásolt szöveg ez alkalommal a Cifra palota kezdetű népdal következő változata: „Cifra palota, zöld az ablaka/ Gyere ki, te tubarózsa, vár a viola./ (…) Én azt megteszem,/ Katát elveszem,/ Ő dolgozik, én meg alszom,/ Este megverem.” A népdalhoz fűzött egyik feladat ez volt: „A szüleiddel együtt énekeld el!” Ennek kapcsán is sokan hangot adtak felháborodottságuknak, mert szerintük ez az iskolában tanított szöveg azt az idejétmúlt, patriarchális, férfiközpontú felfogást és gyakorlatot hirdeti, hogy az asszony verve jó, a férfinak pedig kijár a lustálkodás, az alvás, amíg a felesége erejét megfeszítve dolgozik. Az egyik kommentelő így szörnyülködik: „Te jó ég… Melyik barom írta bele ezt a tankönyvbe?” A másik így veszi védelmébe a szöveget: „Azért így szól a vers, mert akkor ez természetes volt! Mert az akkori magyarok olyanok voltak! A múltunkat hiába akarjuk letagadni!” Egy harmadik pedig ezt mondja a feladatról: „Szüleiddel énekeld el, még jó, hogy nem játsszátok el!” Azt is emlegetik a kommentekben, hogy az eredeti népdalszövegben nem szerepel ez a szakasz, és akkor mit keres ez a szerintük erősen vitatható változat a tankönyvben. Ez utóbbival kapcsolatban azonban azonnal feltehető a kérdés: a népdalok szövege nem változtatható, nem költhető át és tovább? Azóta gondolkodunk így a népdalokról, amióta a gyűjtők írásban lejegyezték, és nem élőszóban terjednek, hanem könyvből tanuljuk őket? Igaz, az a kérdés is felmerülhet bennünk: mennyire igényes, az eredeti változathoz illő egy továbbköltött rész, itt az asszonyverésről szóló szakasz.
Az iskola és az élet kapcsolatáról
De itt és most nem ez a fő probléma. Hanem az, hogy a fent említett szövegekre jellemző játékosságot és iróniát értjük-e mi, felnőttek, szülők, Facebook-kommentelők? Mert a népdalok névtelen szerzője és a költők – köztük Lackfi János és Varró Dániel – tudják, hogy a játékosság az ember ősi ösztönei közé tartozik, és játékkal lehet a leghatásosabban nevelni, főleg kisgyermekkorban. Mint ahogy a humor – és az irónia is – az emberi gondolkodás legsajátságosabb eleme, amely megnyilvánul a nyelvben is. A gyermekek pedig ugyanúgy, mint a költők, ösztönös játékkedvvel rendelkeznek, ezért nemcsak értik, hanem igénylik is a játékosságot, a humort és az iróniát, ezekre való képességünkről mi, felnőttek oly sokszor megfeledkezünk. És nyelvi kreativitásra is képesek a gyerekek, akárcsak a költők. A gyermek nyelvi alkotóképességét Kosztolányi is megcsodálja, amikor arról a kislányról ír, aki a föléje hajoló, kócos fejű nagyanyjának azt mondja: „Milyen madaras a hajad”. Weöres Sándor pedig ezt állítja: „Mondhatjuk, hogy a gyermekek 10–12 éves korukig mindannyian költők, még ha tán nem írnak egy sort sem…”.
A másik fontos kérdés az, hogy az iskola világa mennyire közelítsen a mindennapok világához, amit a gyermek az intézményen kívül megél, megtapasztal. Az ideálist tanítsa-e ma az iskola, vagy a valóságot? A harmadik pedig az, hogy az irodalom nyelve mennyire közelíthet a beszélt nyelvhez, például az ifjúság és a diákok nyelvéhez? És ide szorosan kapcsolódik az a kérdés, hogy ennek az irodalomnak helye van-e az iskolában.
Ezzel kapcsolatban maga az inkriminált költő, Lackfi János így vallott egy interjúban: „A gyerek is ember, és nem baj, ha olvas. Nem kell neki az élet legbrutálisabb arcát mutatni, de csalás az is, ha teljesen kiszűrjük a disszonáns elemeket.” Ezért nem lehet elvárni, hogy a mai világ – amiben van pizza, mobiltelefon, cementgyár, Rubik-kocka, parabolaantenna, tévé és benne Batman – maradéktalanul vonuljon ki a tankönyvekből – vélte Lackfi. És hozzátette: „ (…) szélesebb érzelmi skálát várnék a szövegektől, nem ugyanazt a depresszív vagy akadémikus hangot. Hiszti, kegyetlenség, öröm, vágy, cinizmus, duzzogás, mindezek ott vannak a palettán.”
A versével kapcsolatosan zajló Facebook-vitáról pedig így nyilatkozott: „Örültem a szenvedélyes gyűlöletnek és a szenvedélyes szeretetnek is, hiszen az irodalom halála az unalom.”
Mint ahogy az oktatás-nevelés halála is az unalom – teszem hozzá.
És a játékosság, a humor és az irónia helye is ott van az iskolai oktatás-nevelés palettáján.
Lackfi János
Ezt írja magáról: „Író, költő, műfordító, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász.
1971-ben születtem Budapesten. Harmincnál több könyvet írtam, felét felnőtteknek, felét gyerekeknek, harmincegynéhányat pedig lefordítottam franciából. Megzenésített verseimből négy CD-nyi került kiadásra, Lovasi András, Malek Andrea, Herczku Ágnes és mások előadásában.
Tizenhét évig tanítottam a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 1999-től a Nagyvilág világirodalmi folyóirat szerkesztőjeként tevékenykedem. 2003-tól 2011-ig a Műfordítók Egyesülete elnökségi tagja voltam. Megtisztelő, hogy elnyertem többek közt a József Attila- és a Prima Primissima-díjat.
Zsámbékon élek feleségemmel és öt gyermekemmel.”
Varró Dániel
1977-ben született Budapesten. Első verseit 12 éves korában írta. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban.
Öt önálló kötete jelent meg, és emellett több (főleg gyerekeknek szóló) kötet társszerzője is. Első kötete, a Bögre azúr 1999-ben jelent meg. Második könyve, a Túl a Maszat-hegyen verses meseregény 2003-ban látott napvilágot. Harmadik kötete, a Szívdesszert 2007 decemberében került a könyvesboltok polcaira. Negyedik kötete az Akinek a lába hatos – Korszerű mondókák kisbabáknak címmel jelent meg 2010-ben. Ennek folytatása az Akinek a foga kijött (2011). 2012-ben megjelent a Nem, nem, hanem című könyve is.
Műfordítói tevékenységet is végez, verseket, színdarabokat fordít.
*Lackfi János: Véletlen
csomizom a ruciba
a habtestem
tinibugyi gumija
bemélyedten
kukisali parival
az étrendem
szoli moci tekila
az én trendem
koviubi pörivel
a kedvencem
lekipali csokival
jaj vétkeztem
fusizik a fatim is
a műhelyben
vegyigyümi üviben
a sparhelten
depizik a szaniban
a mutterchen
dobi cigi dugiba
a farzsebben
könyi szivi nehari
ha tévedtem
lityi-lötyi pasival
azt végleg nem
vidikazi zacsiban
a víkendem
csörizi a telimet
a véletlen
**Varró Dániel: Hat jó játék kisbabáknak
Jó játék a cicafarok,
szélte pont egy babamarok.
Én húztam meg, mit akarok?
Jó játék a cicafarok.
Jó játék a mobilteló,
fogalmam sincs, mire való.
Lenyálazom, aztán heló,
jó játék a mobilteló.
Jó játék a laptopkábel,
főleg, ha még nem lopták el.
Négy fogaddal hipp-hopp rágd el,
jó játék a laptopkábel.
Jó játék a lapát,
azzal ütjük apát.
Orrot, fület lapít,
jó játék a lapát.
Jó játék a verseskötet,
van rajta egy teljes köpet.
Átnyálaztam, még egy jöhet,
jó játék a verseskötet.
Jó játék a konektor,
én jöttem rá magamtól.
Beledugom, hol egy toll?
Jó játék a konektor.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819