„Mióta itthon tanul, visszanőttek a szárnyai”

Hasonló cikkek

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Hol vagytok székelyek? (szemle)

március 23, 2019

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Kisebbség vs. kevesebbség

március 13, 2018

Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

Európai védelmet jogainknak!

március 12, 2018

Hány gyerekkel állnak szóba a tanügyi reformok során? Figyelembe veszik-e, hogy a gyerekek együttműködése, egymás segítése sokkal nagyobb sikert hoz, mint az, hogy a padban ülnek, egymásnak hátat fordítva? Tudják-e, hogy a gyerekeknek hatalmas a mozgásigényük, és helytelen naponta több órát arra kényszeríteni őket, hogy egy helyben üljenek? Hogyan várjuk el, hogy egészséges felnőttek váljanak gyerekeinkből, ha már gyermekkorukban elveszünk tőlük mindent, ami jó nekik, amit szívesen csinálnak? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták Ferencz Gyöngyössy Gyöngyvér Noémit, mielőtt saját útra lépett volna. A kétgyerekes édesanya egy forró tea mellett az otthonoktatás világáról, gyermekei kiegyensúlyozottságáról, továbbá arról mesélt, miért nem találták helyüket a hagyományos oktatási rendszerben.

– Pedagógiát végeztél, 2001-től 2012-ig a szakmában dolgoztál. Mikor döntöttél úgy, hogy kilépsz ebből a rendszerből?

– Már akkor tiltakozott a lelkem valamiért, amikor a nagyobbik kislányom, Hanga óvodába készült, azt éreztem, hogy nem nekünk való az oktatási rendszer, hogy valami mást szeretnék a gyermekeimnek – akkor azonban még nem voltam tisztában az otthonoktatás lehetőségével, ezért ő az óvodát, az előkészítőt és az első osztályt hagyományos módon végezte el. Igazából a kisebbik lányom, Illangó születése után tudatosult bennem, hogy a hagyományos oktatás nem a mi utunk, és én – pedagógus lévén – nem tudok olyasmit képviselni, amivel nem értek egyet. Ekkor, 2013-ban a férjemmel közösen úgy döntöttünk, hogy saját kezünkbe vesszük gyermekeink oktatását. Megteremtettünk számukra egy biztonságos, békés környezetet, ahol jól érzik magukat, de ez nem azt jelenti, hogy kizárólag magunk mellett tartjuk őket. A legtöbb ember – aki nem vagy csak alig hallott erről a módszerről – először mindig a szocializációról kérdez. A valóság az, hogy a gyermekeimnek bizonyos szempontból több idejük, lehetőségük van szocializálódni, mint azon gyermekek többségének, akik iskolába járnak, mert a sokszínű, szabadon választott foglalkozásoknak, tapasztalat általi tanulásnak köszönhetően nemcsak a kortársaikkal kerülnek kapcsolatba. Idős emberekkel, kisgyerekekkel, fiatalokkal is számtalan lehetőségük van találkozni, mindenkivel csodálatosan megtalálják a közös hangot, és ezáltal sokat fejlődnek társas kapcsolataikban.

Mindentől függetlenül szeretném kihangsúlyozni, hogy nem vagyunk a romániai oktatási rendszer ellen, tiszteletben tartunk mindenkit, aki a hagyományos utat választja, és iskolába járatja a gyerekét, hiszen tudjuk, hogy az otthonoktatás nem mindenki számára megoldás. Számunkra viszont ez a járható út.

– Milyen meglátásaid vannak a jelenlegi tanügyi rendszerrel kapcsolatban?

– Azt gondolom, hogy olyan rendszerünk van, ahol sokszor nem veszik figyelembe a gyermekek életkori sajátosságait, ahogyan azt sem, hogy minden gyermek más. A nagy létszámú osztályok nem adnak lehetőséget arra, hogy a gyermek kibontakozzon, és tehetsége, képességei kirajzolódjanak. Ha a szülő figyel a gyerekére, akkor látja, milyen irányba szeretne haladni, de az iskola mindenkit ugyanahhoz a tananyaghoz igazít. Az általános műveltség szükséges, de minek kellene számtalan fizikaképletet megtanulni, ha egy kísérlet során sokkal többet megért a gyermek? Hogyan lehet környezetismeretet vagy földrajzot tanulni az osztályteremben ülve, a négy fal között? A gyerekeket sajnálatos módon nagyon kevés esetben viszik ki a természet lágy ölére, hogy saját tapasztalat által szerezzék meg a tudást. A tanulók többségének nagyon gyenge a szövegértő képessége, mivel siettetik az írás-olvasás alapozását, tanítását, nincs idő az alapos gyakorlásra. Túl sokat akar a rendszer, túl rövid idő alatt.

Fontosnak tartom megfigyelni, hogy egy gyermeknek milyen képességei vannak, mi az, amit szívesen csinál, mitől kap szárnyakat, és azt kell fejleszteni, abban kell segíteni, hogy tehetsége kibontakozhasson. A hagyományos iskolai rendszer ezt nem tudja megadni, hiszen nem egyéniségeket, hanem irányítható és befolyásolható felnőtteket akar nevelni.

– Pedagógusként próbáltál változásokat hozni?

– Azt hiszem, hogy a lehetőségeimhez képest mindent megtettem, hogy azok a gyerekek, fiatalok, akikkel foglalkoztam, érdeklődőek legyenek, jól érezzék magukat, szeressék, amit csinálnak. Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az óvodáskorú gyerekektől a 12. osztályos fiatalokig minden korosztályt tanítottam. Úgy érzem, hogy a diákjaimmal többnyire jól megtaláltam a közös hangot, minden korosztálynál volt alkalmam megtapasztalni, hogy szeretettel, megértéssel, türelemmel, példamutatással sokra lehet menni. Az óvodában a kollégákkal közösen nagyon sok jó dolgot kiötöltünk, véghezvittünk, szem előtt tartva, hogy a gyerekek tapasztalat és játék által fejlődnek a legjobban. Itt még adott a lehetőség, szabadabb keze van a pedagógusnak is. Az iskolai oktatásban túl sok mindent szabályoznak, megterhelve a pedagógusokat és a gyerekeket egyaránt. Számtalan jó pedagógus kolléga van, akik mindent megtesznek, hogy szebbé, érdekesebbé, könnyebbé, elérhetőbbé tegyék a gyerekek számára a tanulást, de sajnos a rendszer néha belőlük is kiöli a tenni akarást. Ugyanakkor sajnos van olyan pedagógus is, aki kevés elhivatottságot érez a tanítás iránt, de címzetes állása miatt elmozdíthatatlan.

– Hogyan indultál el a saját utadon? Volt, akiről példát venni, akitől segítséget kérni?

– Amikor elindultunk az otthonoktatás útján, nagyon sok segítséget kaptunk a Romániai Otthonoktatók Egyesületétől. A szintén otthonoktató barátaink indítottak el ezen az úton, ezenkívül a szüleink is támogattak. Mivel Romániában iskolakötelezettség van, tehát minden gyerek kötelező módon be kell legyen iratkozva egy iskolába, így megtudtuk, hogy az otthonoktatásra két lehetőségünk van. Az egyik, ha beíratjuk gyermekünket egy magyarországi otthonoktatást támogató iskolába, ahová azonban félévenként el kellett volna menni vizsgázni. A másik lehetőség az volt, hogy beiratkozunk egy amerikai árnyékiskolába, ahol a szülő nyár elején összeállítja a tantervet és a tankönyvek listáját, amelyeket majd év közben használ, ezt online elküldi az iskolának, ahol alaposan áttanulmányozzák az elküldött anyagot, majd jóváhagyják azt. Itt nincs kötelező vizsga, a szülő minősíti a gyerekét, hiszen ő az, aki végigköveti gyermeke fejlődési útját. Ezáltal a gyerekek megkímélődnek azoktól a felmérésektől, amelyek legtöbb esetben nem azt tükrözik, hogy saját magához képest mennyit fejlődött a gyerek. Úgy vélem, egy egészséges szintű stresszhelyzet, versenyszellem minden gyermek életében szükséges, de a hagyományos rendszer nem egy normális versenyszellemet táplál a gyermekekbe, a versengés élen jár, az együttműködésre alapozó oktatás pedig sokszor háttérbe szorul.

Mi a második lehetőséget, vagyis az amerikai árnyékiskolát választottuk, a Home Life Academy-hez tartozunk. Amikor gyermekeink felcseperednek, akkor majd lehetőségük lesz arra, hogy Magyarországon nemzetközi érettségit, román nyelvből pedig felsőfokú nyelvvizsgát tegyenek, ezt követően, ha szeretnének, egyetemre is mehetnek.

– Mit hozott ez a döntés a gyerekeid életében?

– Mióta Hanga itthon tanul, visszanőttek a szárnyai, kreativitása a csillagos eget súrolja, teljesen kinyílt. Nagyon törekvő kislány lévén azelőtt csak arra tudott koncentrálni, hogy mindig mindent jól megtanuljon, elkészítse a leckéit, így sokszor nem maradt energiája arra, amit szeret. Most minden nap pihenten ébred, 3-4 óra alatt megtanulja azt, amit az iskolában egy nap alatt, továbbá kézilabdázik, csellózik, a testvérével, Illangóval felfedezőcsoportba, kézműves-foglalkozásokra, néptáncra járnak, és idén ősztől balettozni is fognak.

– Hogyan telik egy átlagos napotok? Milyen programot állítottál össze a két eltérő korosztályú gyermekednek?

– Nincs egy szigorúan meghatározott napirendünk, az otthonoktatásban az is nagyon jó, hogy nem vagyunk kötve semmihez, bármikor bárhová el tudunk menni, bármit fel tudunk együtt fedezni. Hanga nagyon önálló gyermek, leül, egyedül olvas, tanul, számol, kutat-keres, csak akkor kérdez, ha valamit nem tud, de természetesen mindig mindent megbeszélünk, és odafigyelünk arra, hogy ezt a természetes kíváncsiságot fenntartsuk, a felmerülő kérdésekre választ adjunk. Vele a magyarországi rendszernek megfelelő tantárgyakat tanuljuk, tehát környezetismeretet, matematikát, olvasást, nyelvtant, ének-zenét, angolt, számítástechnikát, kézműveskedést és természetesen román nyelvet is, de mindezt játékoson, érdekfeszítő módszerekkel tesszük. A tanulásban nagy segítségünkre vannak a magyarországi Mozaik Kiadó tankönyvei, szívesen használjuk ezeket (online felületen követhető, kapcsolódó hanganyagokkal, 3D-s filmekkel, játékokkal), tartjuk a lépést a tananyaggal, de mindig megbeszéljük, hogy aznap mivel foglalkozna szívesebben. Az otthontanulást nem úgy kell elképzelni, hogy egy bizonyos napszakban leülünk és tanulunk, a gyermekeink mindenben részt vesznek, folyamatos tanulásban van részük, mindez pedig úgy történik, hogy sokszor észre sem veszik, hogy tanulnak. Azt is őszintén el kell mondanom, hogy egy pedagógusnak talán a legnehezebb otthonoktató szülővé válni, nekem is időbe telt, amíg kineveltem magamból azt, amit a rendszerből hoztam, de lassan-lassan mindez sikerült, és úgy érzem, hogy egyre jobb úton haladunk.

Illangó középcsoportosnak számít, vele játszva, mondókákat, versikéket tanulunk, kézműveskedünk, de nagyon sokat tanul Hangától is.

Igazi öröm velük lenni, látni azt, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak, reggeltől estig kacagnak, énekelnek, táncolnak. A hétköznapjainkban vitázni is szoktunk, de ők is és mi is képesek vagyunk bocsánatot kérni egymástól, ha tévedtünk. Hálás vagyok a Fennvalónak, azért, hogy lehetőségem van mellettük lenni, és azért, hogy én is nap mint nap sokat tanulhatok tőlük, mellettük, velük, általuk. Ők az igazi tanítók, a kis lámpások.

– Hogyan tudod elválasztani egymástól az anya és a tanító szerepét? Egyáltalán van-e szükség arra, hogy a két terület között ne legyen átfedés?

– Az egész élet tanulás, csak legtöbbször észre sem vesszük, hogy tanulunk. Így van ez a szerepekkel is, hiszen akarva akaratlanul akkor is tanítunk, amikor azt gondoljuk, hogy egyebet csinálunk. Nemrég épp hazafelé utaztunk a nyaralásból, Hanga pedig hármasszabállyal kiszámolta, hogy hány óra alatt érünk haza, tudván azt, hogy hány kilométert utazunk, és hogy egy óra alatt hány kilométert teszünk meg. Utazás közben gyakran tanulmányozzuk az útjelző táblákat, megbeszéljük, hogy melyik mit jelent, de sok más érdekes játékot is játszunk. A házimunkában is részt vesznek, segítenek nekünk, rendet raknak maguk után. Időnként pedig románul beszélgetve sétálunk az utcán – ezek mind feladatok, de észre sem veszik, mert a tanulás a mindennapok részévé vált. Ilyen értelemben nem gondolom úgy, hogy az anya és a tanító szerepét külön kellene választani egymástól.

– Gyermekeid különböző foglalkozásokra, sporttevékenységekre járnak. Neked mikor, hogyan sikerül kikapcsolódni, feltöltekezni?

– Néha elfárad az ember, főleg így, hogy 24-ből 24-et együtt vagyunk, de egymást segítve a férjemmel mindig találunk lehetőséget arra, hogy én is fel tudjak töltődni – ilyenkor barátokkal találkozom, olvasok, elmegyek sétálni, vagy épp kis időre elutazom, elmegyek egy-egy továbbképzésre.

– Ezt az életmódot csak biztos anyagi háttérrel lehet fenntartani. Nektek ez hogyan sikerül?

– Egyszerűen élünk, amink van, azt úgy osztjuk be, hogy mindenkinek jó legyen – és tisztában vagyunk azzal, hogy a gyermekeink az együtt töltött időre, és nem pedig arra fognak emlékezni, hogy mit vásároltunk meg nekik, vagy épp mit nem.

Barátokkal beszélgetve arra a következtetésre jutottunk, hogy az állam által hangoztatott ingyenes oktatás nagy anyagi terheket ró a szülőkre. Egy barátnőm elmesélte, hogy csak az egyik gyereke után már 500 lejt kiadott a kezéből iskolakezdésre, és három gyereke van. Egy másik barátnőmnek előkészítős a gyereke, tőle tudtam meg, hogy egyetlen munkafüzet 70 lejbe kerül – mi ennyi pénzből a tankönyvek felét megvásároljuk, nem beszélve arról, hogy nem kell divatos iskolatáska, tolltartó stb. Azt érzem, hogy a költségeink nem olyan magasak, mint azoknak a szülőknek, akiknek gyerekeik iskolába járnak.

– Legnagyobb álmod egy székely Summerhill létrehozása. Ez ügyben nemrég konkrét lépéseket is tettél. Mesélj a Kópé Góbék közösségi térről.

– Létrehoztuk a Kópé Góbék közösségi teret, amely nemcsak az otthon tanuló diákok előtt lesz majd nyitott. Azt szeretném, ha ez a tér nem a pénzről szólna, hanem arról, hogy a gyerekek játékosan, nyugodt, békés légkörben, környezetben minél több tapasztalatot szerezzenek együtt. Az otthon oktatott gyerekekkel a Boldogságóra programban is részt veszünk, már sikeresen el is készültünk az első megoldandó feladatunkkal, amit be is küldtünk.

Jelenleg úgy tűnik, hogy sokan lesznek a segítségünkre: az egyik nagytata elvállalta a néptánc-népzene oktatását, angol önkéntesek foglalkoznak majd a gyerekekkel, egy felnőtt cserkészvezető pedig cserkészjátékokat mutat majd nekik. Ezenkívül kézműves-foglalkozásokon lehet majd részt venni, játékos románnyelv-tanulásra is lesz lehetőség, a gyerekek továbbá barangolhatnak a természetismeret világában, de felfedezhetik az anyanyelv és a számok világát is. Még csak az út elején vagyunk, feltehetőleg rengeteg dolog ezután alakul majd ki, de bízunk benne, hogy minden csodálatos lesz a gyerekeink számára.

FERENCZ GYÖNGYÖSSY GYÖNGYVÉR NOÉMI

1980. január 27-én született Csíkszeredában.

A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karán végezte tanulmányait.

A következő iskolákban tanított: Nagy István Művészeti Líceum, Imets Fülöp Jákó Általános Iskola, Tivai Nagy Imre Szakközépiskola (Csíkszentmárton)

Hanga (10 éves) és Illangó (4 éves) édesanyja.

2014 óta otthon oktat, ezenkívül különböző fejlesztő foglalkozásokat tart gyermekeknek.