Hasonló cikkek
Székelyudvarhelyről származom. Teológia és filológia szakon végeztem, vallásból érettségiztem, de egyáltalán nem vagyok vallásos. Két évig jártam egyetemre, de abból a másodikat már Budapestre áthallgatva, ahol két éve élek, viszont a tanulmányaimat nem fejeztem be, és már nem is fogom. Szóval nem igazán van bármilyen végzettségem, de sok különböző dolgot csináltam már.
Kalandos úton kerültem Budapestre. Ha az ember Székelyudvarhelyen nő fel, nem feltétlenül ragad rá magától a románnyelv-tudás, engem meg nem motivált időben, hogy megtanuljam. Mivel nem is voltam rákényszerítve, így amikor rájöttem, hogy hülyeség volt nem megtanulni, akkor már hatalmas volt a lemaradásom. Ennek következtében román irodalomból először el is vágtak az írásbeli érettségin. Pótvizsgán ugyan átmentem, de addigra lecsúsztam azokról a szakokról, ahová jelentkeztem volna továbbtanulni, ahhoz meg mindig is kellően céltudatos voltam, hogy ne iratkozzak be akárhová csak azért, hogy egyetemre járjak, mint mindenki más. Egy évet kihagytam, miközben fogalmam sem volt arról, mit is akarok kezdeni magammal, de abban biztos voltam, hogy nem Székelyudvarhelyen akarom azt csinálni.
Alapvetően zárkózott tizenéves voltam, ebben pedig nagy szerepet játszott az is, hogy nem igazán éreztem jól magam a városban, a közegben, ami körülvett, és minden, amit érdekesnek tartottam, az a városon kívül történt. Így, mint minden ilyen típusú gyerek, otthon ültem, főleg filmeket néztem, aztán az internetnek hála elkezdtem hasonló érdeklődésű, beállítottságú embereket megismerni. A közösségi médiának megvan az a haszna, hogy összeköt olyan emberekkel, akikkel könnyebben megtalálod a közös hangot, mint akár azokkal, akik körülötted vannak. Vagy csak olyan érdekes embereket találsz, akiket szívesen olvasol és követsz. Ilyen ismeretségeknek hála a pótérettségi-eredményeket követően nem sokkal vettem egy jegyet Budapestre, összeszedtem az összes, kicsengetésből maradt pénzemet, összecsomagoltam, és egy hét múlva már Magyarországon voltam munkakeresőként.
Kalandos munkakeresés
Egy hónapig valaki kanapéján laktam, egy hónapig pedig egy bútorozatlan, egyszobás lakásban, közben pedig bármit elvégeztem, ami éppen akadt. Szórólapoztam, folyamatosan állásinterjúkra jártam, és bár középiskolás koromban végeztem kőművesmunkát is, ami nem volt könnyű, életem legkeservesebb munkával töltött két hete az volt, amikor telefonos értékesítőként dolgoztam teljesítménybérrel. Ezt úgy kell elképzelni, hogy elhúzzák előtted a mézes madzagot, hogy egy halom pénzt keresel majd telefonálással, ami a valóságban úgy néz ki, hogy felhívsz naponta kábé száz vállalkozást, hogy egy sablonszöveggel felszerelkezve időpontot egyeztess velük, amiből jó esetben tíz nem csapja rád a telefont tíz másodpercen belül, ha éppen felveszi. Nem volt fix munkaidő, ha megvolt az öt időpont, haza is mehettem, viszont a valóságban ez nyilván úgy nézett ki, hogy este 7-8 körül utolsóként kullogtam haza két leegyeztetett időponttal. Két hét után beteget jelentettem, és többet nem is jártam be. Végül egy hónappal később kaptam háromezer forintot, ami nyilván nem annyi volt, amennyit megbeszéltünk. Fiatal voltam és naiv. Azokban az időkben a legjobban fizetett munkám az a kétheti egy alkalom volt, amikor kocsmakvízt vezettem, alkalmanként ötezer forintért, szóval viszonylag hamar elfogyott minden pénzem, így néhány hónapra vissza kellett költöznöm Udvarhelyre.
Aztá
n hónapokig kerestem bármilyen munkát otthon, teljesen eredménytelenül, míg el nem kezdődtek a felvételik, és bejutottam Kolozsváron a Sapientia film–fotó–média szakára. Egy évvel később jött a lehetőség, hogy két félévet áthallgathatok az ELTE filmszakára, amire le is csaptam. Az alatt az egy év alatt végleg eldőlt, hogy maradni szeretnék Pesten, ameddig csak lehet. Az ELTE-s időszakom végén már elkezdtem újra aktívan állást keresni, és végül, nagyjából az utolsó pillanatban vettek fel arra az állásra, amit még most, két évvel később is végzek. Címlapszerkesztés, főleg kattintékony címek és ajánlók írása egy népszerű internetes híroldal egyik felületén. Egyik barátom révén találtunk albérletet is, ahol kölcsönzött nekem annyit, hogy össze tudjunk költözni. Azóta még mindig együtt lakunk, bár kiegészültünk két macskával.
Ügyintézés a magyar fővárosban
A magyar állampolgárságot abban a néhány hónapban szereztem meg, amikor egyetem és középsuli között néhány hónapig otthon voltam. Nagyon egyszerű folyamat volt olyan szempontból, hogy mivel nagyapámnak még magyar születési anyakönyve volt, így engem tulajdonképpen gyorsított eljárásban visszahonosítottak. A személyit megszerezni Magyarországon pedig valóságos álom ahhoz képest, amit Székelyudvarhelyen éltem át, amikor személyit kellett cserélnem. Bár ha az ember nem foglal előre időpontot – általában 2-3 héttel későbbre tud csak –, akkor akár háromórás várakozás is lehet. Cserébe közben le tudsz ülni, sorszám alapján szólítanak, és amikor sorra kerülsz, elkérik tőled az iratokat, villámgyorsan, öt perc alatt kitöltenek mindent, neked csak alá kell írnod, majd további két perc, amíg ujjlenyomatot vesznek, és fotót készítenek, és már kész is vagy. Nyolc napon belül érkezik a személyid. Közben az eljárás során minden kérdésedre készséggel válaszolnak, fotózásnál megmutatják neked a fülkében előnézetben a fotót, hogy megfelel-e, ha nem, készítenek még egyet. Székelyudvarhelyen szó szerint sorba kellett állni, ugyanis nem volt sorszám, aki kiállt a sorból, az utána már csak a végére tudott beállni, az eljárást végző emberek borzasztóan gorombák voltak, mindent neked kellett kitöltened, és még sorolhatnám.
Összességében nekem nagyon pozitív élmény volt az ideköltözés, szeretem a várost és sokkal több barátom van itt, mint Székelyföldön. Jobban érzem magam a nagyvárosi környezetben, ahol folyton új embereket ismerek meg, akár külföldieket is, akiknek a sajátoménál érdekesebb perspektívájuk van a dolgokról, folyton zajlik az élet, az utcák tele vannak emberekkel, és találok olyan programokat, amik érdekelnek, és amik nincsenek Udvarhelyen vagy éppen Kolozsváron. Meg progresszív beállítódású emberként jobban érzem magam egy haladóbb, kevésbé konzervatív közegben, mint egy, a hagyományokhoz görcsösen ragaszkodóban.
Mivel nagyobb város, így több a lehetőség is, de a boldoguláshoz fontosak a kapcsolatok. Nem feltétlenül protekcióról van szó, hanem egyszerűbb, ha ismerősök, barátok szólnak valamilyen lehetőségről ‒ ami testhezálló, és mondjuk ezzel kapcsolatban van valamilyen élményanyaguk is, amit meg tudnak osztani veled ‒, mint álláshirdetéseket bújni, végigjárni egy halom állásinterjút, miközben mindegyiknél csak ködös elképzeléseid lehetnek, hogy milyen is lesz. Biztosan segít, ha van valamilyen végzettséged, de szerintem nem feltétlenül fontos, az angolnyelv-tudás önmagában hasznosabb. Én jelenleg simán megélek végzettség nélkül, a médiában dolgozom, kijön a lakbérem és a számláim, el tudok tartani egy macskát mindenféle járulékos költséggel, és közben nem kell szűkölködnöm sem.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819