Főoldal / Színes / Négy keréken, kényelemben

Négy keréken, kényelemben

Ha két építészmérnökből áll össze egy házasság, nehéz elképzelni bármilyen korlátot az álomlak megtervezésével és kivitelezésével kapcsolatban. Esetünkben kell hozzá egy limuzin alváza, a két lelkes szakember, az őket motiváló gyerekük és rengeteg dolgos, baráti kéz. A guruló lakásról az egyik megálmodójától, Szakács Botondtól érdeklődtünk.

 

– Hogyan fogalmazódott meg a különleges lakókocsi ötlete?

– Az egész úgy kezdődött, hogy megvásároltunk egy területet, ami a város közvetlen közelében van, és mivel külterület, ezért gyakorlatilag semmit sem lehet rá építeni.

Az évek során kialakítottunk magunknak egy elég kellemes kis környezetet ott: veteményesünk van, gyakran sütkéreztünk ott a barátokkal. Egyre inkább szerettünk oda járni, így kezdett problémát jelenteni, hogy nem maradhatunk ott éjszakára, mindig be kell autókázni a városba. Akkor jött az ötlet, hogy tegyük kerekekre a házat, így elkezdtem nézelődni, hogy milyen megoldások vannak erre.

Ha az ember az interneten keresgél, óhatatlanul is belebotlik különböző megvalósításokba.

Külföldön már elég népszerűek az ehhez hasonló megoldások. Picit utánanéztünk a jogi hátterének is, meg annak, hogy miért nincs ilyen Romániában, és mi van helyette. Itt is van egy cég, amelyik készít ehhez hasonló házakat, de azok kívül-belül műanyagból vannak, nem is szépek, nem is praktikusak és nem is megbízhatóak.

Mi egy ideje már benne vagyunk az építkezésekben, a feleségemmel építészmérnökként dolgozunk, elég sok projektben vettünk részt, így volt némi rálátásunk arra, hogy mit hogyan kellene csinálni.

hazkereken2

– Meséljen a jogi vonatkozásról.

– Ez még mindig folyamatban van, és reméljük, hogy jó vége lesz. Ezen a héten kell menjek Bukarestbe tárgyalni egy remorkagyártó céggel, akikkel szeretnénk partnerségben dolgozni, velük terveztük csináltatni a házaink alapját.

Jelenleg úgy néz ki, hogy semmi akadálya annak, hogy a közeljövőben a házaink a közutakon is közlekedni tudjanak.

– Mennyi időt vett igénybe a ház elkészítése?

– A tervezés része sok időt felvett, mivel szerettük volna a lehető legtöbb részletet kidolgozni, mielőtt nekilátunk a tényleges munkának. A tervezést követően megközelítőleg egy évet vett igénybe a munka.

hazkereken

– Miben különbözik a kerekeken guruló ház egy lakókocsitól?

– Szerettük volna minél jobban kihasználni a pici teret, hogy ha valaki bejön, ne azt érezze, hogy egy lakókocsiban van. Ha becsukjuk az ajtót, majdnem olyan, mintha otthon lennénk: mindenhol fehér falak, gipszkarton, tágasnak ható terek.

Figyeltünk arra, hogy csak a két oldalán legyen kiépítve a két alvórész, így középen magas a belmagasság, nincs a betérőnek bezártság érzése.

Sok ablakot tettünk rá, hogy a fény minden irányból bejöhessen. Éppen emiatt az ajtó is üvegből van, pedig tisztában vagyunk vele, hogy ez nem a legbiztonságosabb megoldás, de felszereltük egy riasztót is rá, hogy elkerülhessük a bajt.

A faanyagokat próbáltuk inkább a kültéri dolgokhoz felhasználni, szerettük volna elkerülni a régi víkendházas hangulatot.

hazkereken6

– Milyen nehézségekbe ütköztek a ház elkészítése során?

– Először úgy volt, hogy a szüleimnél építjük fel, és tőlük hozzuk be, aztán elég hamar kiderült, hogy nem lesz legálisan megoldható az, hogy behozzuk a telekre a teljesen elkészült házat. Így már az elején behúztuk egy másik autóval a telekre, amikor még csak a ház padlója volt felpakolva az alvázra.

Problémát jelentett a közúti korlátozás is. Közutakon 2,55 méter a legszélesebb jármű, ami közlekedhet, s mi szerettük volna, ha a házunk egy picit szélesebb lehet. A ház magassága 4 méter 10 centi, ami eléggé a megengedett határán van, viszont ahogy picit körülnéztünk, láttuk, hogy jó néhány faluban lelógnak a kábelek, úgyhogy nem hinném, hogy mindenhol betartják ezt a szabványt.

hazkereken5

– Ennek ellenére úgy látja, hogy megoldható lesz a közutakon való közlekedés?

– Igen, picit leszabunk a magasságából, és alakítunk a dizájnján, de egyre inkább körvonalazódik az, hogy mit hogyan oldunk meg, hogyan visszük végig azt, hogy a közutakon különösebb engedély nélkül lehetőség legyen a használatára. Speciális szállítási eszközökhöz járó engedéllyel most is lehet, csak az sajnos egy vagyonba kerül, szóval nem is gondolkodunk ilyesmiben.

– Van-e olyan, amit külföldi példából kiindulva, de csak helyi viszonyokra átalakítva lehetett kivitelezni?

– Olyat, ami csak a mi házunkra jellemző, nem tudnék mondani. Mi például a mosdót komposztálós vécével szerettük volna megoldani, viszont ilyet legközelebb csak Amerikában találtam. Nem is a szállítással vagy az árával lett volna a gond, hanem azzal, hogy a tartozékokat is folyamatosan kell cserélni, nem elég az egyszeri rendelés, s így nagyon sokba kerülne. Így ezt ide, a helyi viszonyokhoz kellett igazítanunk. Az probléma, hogy hogyan oldjuk meg a víz ki- és bevezetését figyelembe véve azt, hogy a háznak legyen egy olyan önálló tartaléka, aminek köszönhetően nem kell rácsatlakoztatni semmilyen hálózatra. A mi házunkat most rácsatlakoztattuk a vízhálózatra, tehát csak a saját területünkön belül húzható.

hazkereken3

– A hírhedt csíki hideg mennyire befolyásolta az építkezést? Hogyan védekeznek ellene?

– Egyrészt úgy, hogy nem használjuk télen, de persze összetett ez a kérdés.

A házat minden irányból tizenöt centiméteres speciális szigetelőanyag, cellulóz veszi körül. Azért döntöttünk a cellulóz mellett, mert ez az egyik leginkább környezetbarát anyag: végülis újságpapírt darálnak le és itatnak át különböző olyan anyagokkal, amelyek elősegítik azt, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen. Ezt a szigetelést elsősorban meleg ellen építettük bele, hiszen mivel pici a hely, s tetőtere is van, nagyon hamar átmelegedik, így ki kellett találni valamit, amivel elviselhetővé tesszük a nyarakat.

A telet ott is gond nélkül megbírnánk, hiszen rengeteg olyan ház van a környéken, ahol nincs tizenöt centis szigetelés, de nem igazán van, amit tél idején csináljunk ott, nem láttuk nagy értelmét annak, hogy oda járjunk havat hányni.

szakacsemokeesbotond

– Mennyire keltette fel a helyiek érdeklődését a projektjük? Hazai vagy külföldi piacban gondolkodnak?

– Nem gondolkodtunk külföldben. Egyrészt azért, mivel mi vagyunk az elsők az országban, és így picit optimistábbak vagyunk – ez nem egy olyan dolog, amit mindenki szívesen elkészít otthon magának, szerintünk kerül olyan, aki inkább megrendeli.

Szeretnénk a jövőben megjelenni egy-két nagyobb rendezvényen, s örülnénk, ha mi is tudnánk kisebb találkozókat szervezni, ahol lehetőség lesz megmutatni, hogy mit is akarunk, hogyan és hová gurul az autó.

 


SZAKÁCS EMŐKE ÉS BOTOND

Mindketten Csíkszeredában születtek.

A Márton Áron Gimnáziumba jártak.

A kolozsvári Műszaki Egyetem Építészeti Karán folytatták tanulmányaikat.

Egyetemi éveik alatt már elindítottak egy tervezőcéget Kolozsváron.

Néhány éve Csíkszeredában élnek.

Egy évvel ezelőtt vásároltak egy limuzint, amelynek alvázára építettek egy házat.

A megvalósításról honlapjukon lehet tájékozódni: http://belgurhon.com/

Olvasta már ?

Hajnal Renáta: a testépítés új értelmet adott az életemnek

3 hozzászólás

  1. Nagyon szép kis házat sikerült megalkotni! Kiváncsi lennék, hogy a román közutakon való közlekedést hogyan oldják meg – egy hirtelen kátyútól megreccsen az építmény?

  2. Nagyon tetszik, h az allami burokraciat kreativan, igenyesen es izlesesen sikerult athidalni. Egy Jo pelda mindenkinek. Creativity kills bureaucracy!!!!

  3. Csak tisztességesen,becsületesen, nem becsapva senkit.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük