Hasonló cikkek
Hargita megye szívében, Gyergyóban születtem, és a körülményeknek megfelelően kisvárosi életet éltem egészen addig, míg érettségi után bele nem kóstoltam a laza, önálló életstílusba.
Habár szülővárosomtól nem túl messze, Csíkszeredában végeztem el az egyetemet, valahogy mégis onnantól kezdve valami megváltozott bennem. Mindig is önálló, elég makacs személyiség voltam, folyton késztetést éreztem az új dolgok, helyek, emberek megismerésére. Ez az érzés még erősebb lett bennem, amikor tanulmányaim befejeztével hazaköltöztem, és megtapasztaltam a kevés valamit és a jó sok semmit, amit tenni lehetett akkoriban a városban. Gyenge szociális, kulturális élet (vagy lehet, csak nekem volt kevés?), a munkavállalási lehetőségekről nem is beszélve. Már akkor megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy én az első adandó alkalommal lelépek.
Így kötöttem ki 2010 októberében Londonban. Hogy miért épp London? Volt egy ismerősöm, aki folyamatosan unszolt, hogy ott majd jó lesz, meg rengeteg a lehetőség. Nem kellett engem sokáig unszolni, London meg amúgy sem volt teljesen idegen, mivel akkoriban kint élő nagynénémet kétszer is meglátogattam az évek folyamán. Naná, hogy tetszett.
Munkát szerezni gyerekjáték
Három év alatt nagyon sok mindent tanultam, tapasztaltam itt kint. Angolból középhaladó szinten elég jól motyogtam már érkezésemkor, persze mindig van, mit tanulni, de nagy örömmel láttam, hogy a hiányosságok miatt soha senki nem tett megjegyzést, nem éreztem ennek semmilyen hátrányát. Milyen érdekes – gondoltam –, otthon folyamatosan azt az érzést táplálják az emberbe, hogy „fiam, ha nem tudsz egy helyes mondatot románul, akkor inkább meg se szólalj”. Na, itt nem így működik, mindig segítőkészen és türelmesen kisegítettek bármi bajom akadt. Ez adott egy elég nagyfokú önbizalmat és ugyanakkor tanulni akarást.
A leginkább megfogó talán az volt, hogy az otthonitól eltérően szinte gyerekjáték volt munkát szerezni, és senki nem idegeskedett azért, ha esetleg munkahelyet kellett váltania, mindig lett valahogy.
Természetesen London amúgy is folyton öntötte magából a munkalehetőségeket. A legcsodálatosabb az volt, mikor rájöttem az egész munkakeresésnek a kulcsára: „Mosolyogj, légy lelkes, és bizonyítsd be, hogy amit elmondtál magadról azt valóban képes vagy megcsinálni” (függetlenül attól, hogy milyen egyetemi diplomád van vagy nincs). Most ha sorstársam olvassa soraimat, valószínűleg bólogatva mosolyog. Mennyire csodálatos ez, nem? Bármit csinálhatsz, amiben jó vagy, nem feltétlenül kell hozzá papír!
Nyilván azért itt sincs minden kerítés kolbászból, ha jobb munkahelyet szeretne az ember, ugyanúgy meg kell mászni a lépcsőfokokat, de nagyon gyorsan lehet haladni. Egy év után előléptetnek, két év után menedzserasszisztens vagy, „and so on”. Vigyázni kell arra is, hogy ne álljunk be a nyájba, a mókuskerék nagyon magával tudja ragadni az embert. Egyszer csak azon kapod magad, hogy egyebet sem csinálsz, csak robotolsz, hétvégére zombi vagy, és pihenned kell, aztán kezdődik is a hét elölről, majd felébredsz: állj meg, vándor, eltelt fél év, de egyebet sem csináltál, csak dolgoztál. Időd sem volt élvezni az életet, mert minden pennyt a fogadhoz vertél, mert épp folyamatban van a gyűjtögetés. De mire is? Na, ez az! És akkor jönnek a társadalom által jól belénk vert válaszok: házra, autóra, ruhára, elektronikai cikkekre stb., stb. Ez így szép és jó is, csak ne 50 évesen sirasd majd a vakon átrobotolt fiatalkorodat.
Itt tegyünk egy nagyobb vesszőt.
Tavaly áprilisban úgy alakultak a dolgok, hogy hazaköltöztem. Egy évet töltöttem otthon, amiből megközelítőleg tíz hónapot munkanélküli voltam. Sokadik próbálkozásra csak összejött egy egész takaros kis munkahely, de azon kaptam magam, hogy boldogtalan vagyok. Kalitkába zárt madárnak éreztem magam. A lehetőségek végtelen tárháza leredukálódott körülbelül tíz alattira, de talán még sokat is mondok. Igazi örömöt akkor éreztem, amikor túrázni mentünk a családdal és a barátokkal, a hegyekben éreztem jól magam. A város és annak lakói, tisztelet a kivétel, valami hihetetlen lehúzó erővel rendelkeznek sajnos. Azokat a folyton tenni akaró, élettel teli embereket csodálom, akik kitartóan, folyamatosan dolgoznak valamin, újítani szeretnének a városért, a benne lakókért, még akkor is, ha folyamatosan hátba támadják ezért őket.
„Szivacs” létemre nekem nem sikerült a negatív erőket figyelmen kívül hagyni, sokkal inkább azt vettem észre magamon, hogy ha ez így megy tovább, én is azonosulok ezzel az állandó hangulattal. Ezt nem akartam.
Ez az év otthon sorsfordító volt számomra, volt benne jó is rossz is, de szükségem volt rá. Felnyitotta a szemem. Ez egy olyan fajta ébredés volt, amikor csodálkozva azt kérded magadtól: „mi a túrót csináltam én eddig?” És innentől minden megváltozott. Átadtam az irányítást a belső hangnak, az mindig tudta, mit tegyen.
„Lássatok, hogy tapasztaljatok!”
Még május elején visszajöttem Londonba, és nagyon boldog vagyok. Nem csupán azért, mert itt könnyebb az élet, nagyobbak a fizetések, és jobb az életszínvonal. Én egy örökmozgó ember vagyok, szeretem a változatosságot, a kihívásokat, a sokszínűséget, engem ezek a dolgok töltenek fel, ettől érzem egésznek magam. Az itteni és az otthoni élet nagy kontrasztban áll egymással, megszokni a nagyvárosi élet lehetőségeit, alkalmazkodni, folyton sikerélményekkel gazdagodni (legyen szó banális, apró dolgokról vagy akár hivatalos ügyintézésről), majd hazamenni nagyon nehéz, de erre csak akkor jöttem rá, amikor otthon voltam. Mikor tudod, hogy többre vagy képes, de csomó olyan dolog akadályoz, és okoz felesleges stresszt, ami addig nem is volt… akkor elgondolkodsz azon, hogy is jó élni az életet.
A családon és a hegyeinken kívül talán semmi nem is hiányzik igazán. A barátok nagy része kint van, igazi nagy család, egymásnak támaszai vagyunk még erősebben, mint otthon. Külföld sokkal szorosabbá teszi a már meglévő (és nemcsak) baráti kapcsolatokat, mert itt csak egymásra számíthatunk. Ha nyugalomra vágyom, hatalmas parkokban töltöm a hétvégét és olvasok, vagy ott maradok a környéken, ahol lakom. Ha nyüzsgést szeretnék, arra ott a központ, metróval fél óra alatt megközelíthető. A tömegközlekedés megbízható, és nagyon egyszerű használni. A kulturális és szociális élet nagyon színes. Úgy érzem, minél több embert, minél több kultúrát ismerek meg, annál gazdagabb, annál elfogadóbb és megértőbb leszek. Fontos, hogy ne csak az értéktárgyak mennyisége szaporodjon az életünkben, hanem a megélt élmények is, amelyektől többek és jobbak lehetünk.
A bürokratikus rendszer is sokkal egyszerűbb, emberi jogaidat egyszerűen érvényesítheted, az ügyfélszolgálat van érted, és nem te az ügyfélszolgálatért. Ismerős ugye?
Megtanulsz ember lenni a talpadon idegen nyelven is, akkor is, mikor anyuci szoknyája nincs ott, hogy mögé bújj, a problémáidat önerőből oldod meg, minél nagyobb a feladat, annál nagyobb a sikerélmény, magad ura vagy, szabad vagy, valójában senkinek nem érdeke, hogy rosszat akarjon neked, ha mégis, megtanulod lazán kikerülni őket, és még sorolhatnám…
Igazából rengeteg mindent szeretnék még mesélni, de akkor nem férnék bele tíz oldalba sem.
Egyet tudok! Nem muszáj otthonról elköltözni, de ajánlom mindenkinek: menjetek és lássatok, hogy tapasztaljatok, mert sok mindenben felnyitja majd a szemeteket!
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819