Hasonló cikkek
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 2720
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Napi szinten százötven gyerekkel foglalkozik, két zenekar frontembere, önkéntes fociedző, környezete kulcsfigurája. Póra Zoltánnal a gyerekekhez fűződő viszonyáról, a zene fontosságáról, a társadalmi felelősségvállalásról beszélgettünk.
– Milyen volt az a gyerek, aki felnőttként ennyire szereti a gyerekeket?
– Visszagondolva mindig a nálam kisebbekkel voltam szívesen, bizonyos értelemben az óvó bácsi szerepét töltöttem be közöttük, valamiért körém csoportosultak. Tizenéves koromban is szívesen vigyáztam a tömbházunkban élő gyerekekre, nem tartottam unalmasnak, mint a korombeliek.
– Viszonylag későn kezdtél bele a zenélésbe, hogyan lett belőle mégis hivatás?
– A zene és a tánc is egészen picikorom óta érdekel, de tény, hogy nem jártam zeneiskolába, táncórákra. Tizenkilenc éves voltam, amikor lett annyi pénzem, hogy vegyek magamnak egy gitárt, akkor kezdtem el zenélni. Az induláskor ott volt bennem, hogy ha már az első két akkordot megtanultam, akkor mi jön ezután? Érdekes, hogy soha nem mások dalait akartam megtanulni, hanem arra voltam kíváncsi, hogy én mit tudok létrehozni.
– Az alkotással magától értetődően együtt járt egy zenekar-alapítás?
– Volt egy barátom, akivel kerestük a közös pontot egymásban, hogy el tudjunk kezdeni együtt zenélni. Igazából nem volt túl sok köze annak a csapatnak ahhoz, ami én voltam, inkább csak együttműködés volt.
Később a Zarándok elnevezésű zenekarral kezdtünk el Istent dicsőítő dalokat játszani. Abból az időből van is egy dal, ami most, sok év után is visszaköszön: nemrég Debrecenben belekerült egy énekeskönyvbe, önálló életet él.
Aztán jött a váltás: a mostani zenekarommal, a Stone Hill-lel négy éve volt az első koncertünk, ahol teljesen más típusú dalok kerültek elő.
– Hogyan kapcsolódott össze a gyülekezeti munka a zenész éneddel?
– A gitározásról gyerekkorom óta álmodoztam, de sokáig megmaradt gondolati szinten. Arról, hogy én gyülekezetben legyek, vagy ilyesmivel foglalkozzak, nemhogy nem álmodoztam, de soha nem is gondoltam rá. Talán inkább az a kulcsa, hogy megközelítőleg egybeesett az a periódus, amikor hitre jutottam, átformálódtam, és amikor zenélni kezdtem.
– Mit adtak a gyülekezeti évek?
– Közel 15 évet töltöttem ott, így néhány generáció felnőtt mellettem. Ha az utcán találkozunk, akkor van egy különleges kapcsolatunk, nagyjából ismerem a kövesdombi (marosvásárhelyi lakónegyed – szerk. megj.) ifjúságot.
– A zenekarotok neve erre a negyedre utal, a gyülekezet is ideköt, a videoklipjeitek egy része is Kövesdombon játszódik. Mennyire érzed tudatos, fontos döntésnek azt a tényt, hogy ennyire ehhez a negyedhez fűződik a nevetek?
– Szélesednek az utak, de itt vagyunk, és ha már vannak gyerekek a közvetlen környezetünkben, akkor elsősorban nekik szól minden, amit csinálunk.
A Tér nevű projektünk által például nagyon sok környékbeli gyereket érünk el nap mint nap, így természetes volt az is, hogy a klipjeinkben megmutatjuk őket, azt a környezetet, amit bezsonganak.
– Néhány évvel korábban lettél apa, mint a zenekar frontembere. Mit jelentett ez a gyerekdalok megalkotása kapcsán?
– A legkisebb fiam nagyjából egyidős a zenekarral. Az én gyerekeim azokkal a fiatalokkal nőttek fel, akikkel dolgoztam. Ahogy a fiatalok bizonyos értelemben részei a családomnak, úgy a gyerekeim is részesei ennek a közösségnek. Mindez hatással volt rám, így lecsapódott a zenei világomban is, rengeteget formáltak rajtam.
Az élménypedagógiai elemeket felhasználva arra fektetjük a hangsúlyt, hogy legyen egyéni és csoportos fejlődés is, és a gyerekeket segítsük az önismeret korai szakaszaiban. Van, aminek két hét után látjuk az apró eredményét, de olyan is előfordulhat, hogy a most néhány éves fiúcska felesége veszi majd észre, hogy a férjének kevesebb önismereti problémája van, mint másnak. Persze én is rengeteget tanulok a gyerekektől, sokszor elcsodálkozom, hogy milyen őszinte tisztánlátással tudnak beszélni.
Az a legfontosabb számunkra, hogy azt a hatalmas energiát, ami a gyerekekben van, próbáljuk jó mederbe terelni.
– Mit ad a dalszerzéshez az, hogy folyamatosan gyerekkörnyezetben vagy? Az ő visszajelzéseikkel is számolnod kell?
– Az utóbbi időben egyre tudatosabban próbáljuk bevonni őket. Vannak csoporttevékenységek, amikor arra kérem a gyerekeket, hogy egy meglévő dalnak írják újra a szakaszait, mondják el a véleményüket a jelenlegi verzióról, vagy osszák meg velünk, hogy miről énekelnének szívesen. Ezeken a foglalkozásokon sokszor jön egy-egy nagyon jó ötlet. Reggel elindulok, nincs semmilyen ötletem, délután rájövök, hogy az egyszerű játékból, a ritmizálásból létrejön valami, ami munkával már dallá gyúrható. A gyerekek tehát társszerzőimmé váltak.
A visszajelzéseiket illetően az a tapasztalatom, hogy ami néhány fős csoportban sikert arat, az színpadon, nagyobb közönséggel is működik. Azt látom, hogy annak ellenére, hogy nem ismerik mindegyik dalt, elég könnyen bekapcsolódnak.
A másik, ami nekem óriási dicséretnek számított, amikor azt mondták, hogy a tengerig hallgatták a CD-t az autóban, és az adott családban mindenkinek volt kedvenc dala. Az ilyen visszajelzések miatt egyre inkább az érik meg bennem, hogy aki családilag minket hallgat, az nem kötelező rosszként éli ezt meg, hanem élvezi, ami arra enged következtetni, hogy a gyerekdalainkat mindenki a maga korának megfelelően értelmezi, és elfogadja az üzenetét.
– Ha egy picit el tudsz határolódni attól, hogy a te munkád van benne, mit gondolsz, hogyan lehet azt megvalósítani, ami számos, hasonló műfajban tevékenykedőnek nem sikerült: olyan gyerekdalokat írni, amit élvez a célközönség, de nem tart butácskának a felnőtt korosztály sem?
– Több olyan dalunk van, ami egy gyereknek és egy felnőttnek másfajta üzenetet ad: a kertekről szóló dalunk például egy kedves tanács arról, hogy mennyire fontos gondozni a kertünket, de a felnőttek számára a benne használt képek emberi kapcsolatokra is rávetíthetőek.
A másik dolog a csapatban rejlik: dolgozik a zenész, a producer, mindenkinek sok munkája van abban, hogy a mi szájunk ízére legyen szabva a végeredmény.
– Elmondásod szerint az első két akkord lefogása után a saját hangod kerested. Mennyire maradt meg ez a későbbiekben?
– Eléggé kitartottam emellett: ha egy koncerten 12 dalt játszunk, akkor abból legfeljebb 2-3 dal van, ami nem saját szerzemény, de azokat is a mi stílusunkra formáljuk.
Most például egy vonatos dalon dolgozunk: tengerpartra utazunk benne, és a zakatolás ritmikailag átmegy hullámzásba. Ma is több mint száz gyerekkel próbáltuk énekelgetni ezt a dalt, minden korcsoport a saját szintjén, nagyon élveztük. Emellett megzenésítettem Fekete Vince Csigabánat című versét, ami megint egy olyan alkotás, ami szerintem nagyon jól működhet gyerekeknél, felnőtteknél egyaránt. A nyárra egy ugrálós dallal készülünk, emellett még sokféle ötlet van a tarsolyban, amiket lassú, de határozott lépésekkel próbálunk előszedni, fejleszteni.
Azt gondolom, hogy jobb lépésről lépésre haladnunk. Ha már ennyit halasztottam a zenélést, akkor biztosan ráér még „egy kicsit”. Nem az a célunk, hogy nagyot ugorjunk. Fontosabb az, hogy ha van bennünk üzenet, mondanivaló, használhatóak vagyunk az átadására, akkor azt osszuk meg.
– Bár nemcsak gyerekdalokat írsz, és a munkáid között van néhány kifejezetten lassú, lírai szerzemény is, mégis mindenik dal végkicsengése nagyon vidám és pozitív. Számodra az alkotás csak vidám lehet?
– Úgy érzem, meghatároz az a világszemlélet, ami az évek során kialakult bennem. Ez a szemlélet nem azt jelenti, hogy nincsenek rossz napok, nincsenek nehézségekről szóló dalok, de nem az a legfontosabb. Van olyan dal, amelyik soha nem hagyja el a szobám falait, van olyan, amelyik csak néhány emberhez szól, de ezek nem kerülnek színpadra.
Tudom, hogy milyen végtelen szeretetet kapok – ha ebből valamennyit is tovább tudok adni, akkor a fő feladatom ennek megosztása, nem a fájdalmamé.
Persze a nehézségek megmutatása is lehet feladat, de szerintem fontos, hogy a végkicsengés reményteli legyen. Jó példa erre egy dal, amely nem saját, mi csak átírtuk. A magyar verziója arról szól, hogy egy ovis vetélkedőn, amikor meséket és dalokat adtak elő a kicsik, az egyik kislány annyira sírt, hogy nem tudott énekelni. Jött az édesanyja, az óvó néni, de nem jutottak semmire. Az utolsó pillanatban mégis énekelt egy picit, és hallatszott, hogy gyönyörű hangja van. Valahogy úgy vannak a sorok, hogy: „Van úgy, hogy szomorú vagy, és nem jön a dal, nehéz a szíved,/ Oh Te drága, gyere közel, karom átölel, letörlöm a könnyed!/ Támaszkodj rám, ha erőtlen vagy…”
Nekem az jött le, hogy sokszor kell valaki, akire támaszkodhatsz, s akkor miért ne lehetnék épp én az a valaki?
Néha úgy érzem, hogy semmit nem tudok hozzátenni ehhez a világhoz, de azt a készségemet megtarthatom, hogy ott legyek, ha valaki mégis az én vállamra szeretne támaszkodni.
Igazából ez egy készenléti állapot, ami nem egyszerű, de szabad ott lenni egymásnak úgy, ahogy éppen képesek vagyunk rá.
PÓRA ZOLTÁN
1978. március 1-jén született Marosvásárhelyen.
2013-ban megalapította a Stone Hill zenekart.
A zenekar állandó tagjai Zoltán mellett Fülöp Csongor és Szász Hunor.
A Praise Project együttes frontembere, zenekarukkal Istent dicsőítő dalokat játszanak.
11 évig a Kövesdombi Református Gyülekezetben tevékenykedett gyerek- és ifjúsági munkásként.
Önkéntesként még mindig jelen van a gyülekezet életében, hittanórákat tart a tagoknak.
A TÉR nevű projektjében óvodásokkal, kisiskolásokkal foglalkozik az élménypedagógia módszereivel.
Elmondása szerint a három fiára és a több száz „Zoli bácsi” megszólításra a legbüszkébb.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819