Hasonló cikkek
Egy Marosvásárhely közeli faluban nevelkedtem, és az az igazság, hogy oda is vágyom vissza. Hat évet vészeltem át Kolozsváron, ahol zenetudományokat és karmesterséget tanultam, az előbbiből mesteri diplomát is szereztem. Anglia és London először úgy lépett az életembe, hogy az öt év egyetem után nagyon szerettem volna egy kis szünetet tartani, és valami mást, valami izgalmasat csinálni, de főként valahol máshol lenni. Mindig is szerettem volna eljutni Angliába, és minél jobban beszélni a nyelvet. Miután évet „fagyasztottam”, önkéntesként indultam Londonba, egy keresztyén központba. Célom nem a pénzszerzés volt, hanem a szolgálat, a kaland és a kihívás izgalmas keveréke.
Szállást – London egyik legkiválóbb részében laktunk – és étkezést biztosítottak, és ha a kis zsebpénzzel, amit adtak, jól bánt az ember, akkor utazgatásra is futotta. Nemcsak Angliát sikerült bejárni, hanem jó néhány nyugat-európai országba is eljutottam. Különleges hely volt, rengeteg barátot szereztem (Brazíliától Dél-Koreáig, Ugandától Dániáig), sokat tanultam más kultúrákról, magamról és a hitemről. Nem kellett olyan „hétköznapi” dolgokon törnöm a fejem, mint a számlák, a lakbér, az ingázás. Recepciósként dolgoztam, amit nagyon élveztem, az ételt készen asztalra tették, és amikor nem dolgoztam, nem volt más kötelezettségem.
Szerelmes lettem Londonba
Egy év elteltével szerelmes voltam Londonba, Angliába. Fájó szívvel mentem haza, de az egyetemet mindenképpen be akartam fejezni. Londonban hozzászoktam a jóléthez, és nagyon nehéz volt visszaszokni, aztán friss diplomásként mégis megpróbáltam Vásárhely környékén tanári álláshoz jutni. A vizsgasorozatot sokként éltem meg, és miután az egyetlen meghirdetett (képesítésemmel kompatibilis) címzetes állást sem sikerült megszereznem, nagyon elkenődtem. Ekkor lehetőség adódott arra, hogy egy újabb évre visszamenjek Londonba ugyanahhoz a szervezethez, ahol azelőtt voltam, és én kapva kaptam a lehetőségen. (Az általuk biztosított zsebpénz több mint duplája volt az otthoni kezdő tanári fizetésnek).
Csak nem önkénteskedhet az ember örökké, hát úgy döntöttem, hogy munkát keresek Londonban. És találtam is, de hála istennek semmilyen papírral nem kellett bajlódni, csak egy magyar útlevél kellett hozzá. Mivel adminisztrációs területen szereztem tapasztalatot, ezen a téren próbáltam mozogni. Vegyes szerepben, személyi titkárként és adminisztrátorként alkalmaztak, nagyon fárasztó és stresszes volt, hatalmasak voltak az elvárások. Heti 40 órát dolgoztam (ha szombaton is bementem, akkor 47 órát), amihez hozzáadódott még egy óra utazás munkába menet és egy újabb óra jövet, a gyakran nagyon zsúfolt metrón. A 8.5 fontos órabér remekül hangozhat, de ebből még lejön az adó, és nincs betegszabadság. London híres a magas lakbérekről és a picike lakásokról, szobákról. Sok ember szinte „cipős dobozban” lakik, a fizetés több mint 60 százaléka azonban még így is a lakbérre meg számlákra kell. Emellé bejön még az utazás és az étel, valamint egyéb költségek… Nem csoda hát, ha keveset sikerült spórolni, pedig sosem éltem nagy lábon, csak a legszükségesebbekre költöttem. Másfél év után annyira kifárasztott a munka, a nagyváros zsúfoltsága és zaja, hogy végül számot vetettem és úgy láttam, nem éri meg ez az egész nekem. Hiányzott az otthon.
Érzem, hogy nem ide tartozom
Az itteni emberek általában nagyon kedvesek, el- és befogadóak, nem vetnek meg azért, mert más vagy és máshonnan jöttél, vagy ha nyelvtani hibát ejtesz, mert az angol éppen nem anyanyelved. Sok barátot szereztem, de valahogy nem sikerült mély kapcsolatokat kialakítani. Mélyen belül érzem, hogy nem ide tartozom. Érzem, hogy más vagyok. Amit azonban igyekszem eltanulni, az a nagyszerű magatartás, amivel a felmerülő nehézségeket kezelik. Nem esnek pánikba, nem panaszkodnak és siránkoznak, mint ahogyan mi, magyarok oly gyakran tesszük, hanem csak ezt hangoztatják: „Keep calm and carry on” (Maradj nyugodt és folytasd a tennivalód). Ennek – a második világháború kitörésének hajnalán, Nagy-Britannia kormánya által népszerűsített – szlogennek a szellemisége ma is fellelhető, ez a magatartás pedig számomra nagyon is vonzó.
Vidékre költöztem, a Man-szigetre. Itt nyugodtabb az élet, meseszép a táj, több tere van a testnek és léleknek. Sokkal jobban érzem magam. Az itteniek sokkal barátságosabbak, de nem igazán tudják, hogy mi az a kemény munka. Recepciósként dolgozom egy hotelben, és mivel éjszaka is elérhetőnek kell lennem, kaptam egy szobát az épületben. Nem túl megerőltető a munka, nincs lakbér, nem kell utazni sem, mégis alig tudom kivárni, hogy decemberben végre hazaköltözhessek.
Hogy mihez fogok kezdeni otthon? Azt csak a Mindenható tudja. De megtapasztalva a külföldi jó(bb)létet úgy gondolom, hogy az igények mindig csak nőni fognak, és a „sok” talán sosem lesz elég. Választani kell. És eldönteni, hogy kinek mi a fontos, mert sehol sem tökéletes. A megelégedés meg amúgy is belülről jön.
Én lassan kezdem megérteni, hogy számomra fontosabbak a minőségi kapcsolatok, a család és a valahova tartozás érzése, hiszen ezek örökké tartanak.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819