A 2015/2016-os évad negyedik és egyben utolsó darabját mutatja be a Csíki Játékszín április 15-én, pénteken 19 órától. Sorin Militaru rendezésében Anton Pavlovics Csehov Ványa Bácsi bácsi című drámáját tekintheti meg az érdeklődő közönség. Az előkészületekről és a darabról Parászka Miklós, a Csíki Játékszín vezetője; Sorin Militaru, a darab rendezője és Kozma Attila, a mű egyik főszereplője számolt be a sajtó képviselőinek.
Anton Pavlovics Csehov drámáját első ízben 1898-ban mutatták be a nagyérdemű előtt. A több mint száz éve íródott darab aktualitása magyarázza a mű halhatatlanságát.
– Csehov műve a Jelenetek egy falusi életből alcímet viseli. Talányos módon egy család néhány órájának, napjának, egyszerű életeseményeinek felvázolásával és kibontásával a szerző olyan emberi dimenziókat érint, amelyek a jó száz évvel ezelőtt megírt művet halhatatlan klasszikussá avatták. A kérdés, hogy miként váltak klasszikussá, és mi magyarázza ezen művek halhatatlanságát, természetesen megér egy szellemi kirándulást.
A Ványa bácsi a hiányérzet filozófiája, az emberi lét abszurditása, egy olyan léthelyzet, ahol hiányoznak a jövő távlatai, a harmónia, az emberek közötti megértés, a beteljesülés perspektívája. Ahol a kisszerűség, a reménytelenség szabja meg a határokat. Mindez pedig arra ítéltetett, hogy nem lehet megváltoztatni. Ennek a pesszimista világképnek hallatlan mozgósító ereje van, ezzel az indokkal választottuk és tűztük műsorra a darabot, ezáltal mintegy tükröt mutatva önmagunknak is – fejtette ki Parászka Miklós.
A darabban Kozma Attila játssza Vojnyickijnek, Marija Vasziljevna fiának a szerepét. A színművész a felkészülésről és a színészi munkáról számolt be a sajtótájékoztatón.
– Ez az első közös munkánk a rendezővel. Már tavaly nyár óta tudom, hogy el kell játszanom ezt a szerepet, és tartogattam az erőmet az évad végére. A darabbal ugyanaz a „baj”, mint a Tótékkal vagy más ikonikus darabokkal. Ha az ember azt játssza, amit egy másik színész, akkor azt mondják, nem tudott újat hozni, ha meg nem azt játssza, akkor azt hallja, hogy még azt sem tudta eljátszani, amit a másik el tudott. Valóban, színészként az ember nagyon mélyen a lelkébe kell nyúljon… Olyan érdekes, mert ha azt nézzük, hogy bizonyos dolgok adottak, akkor nem bonyolult ez a mű. Az emberek élnek, szenvednek, gondolkodnak, nevetnek, sírnak. Viszont ahhoz, hogy mindezt, ezeket a mélységeket, valóban fel tudd hozni magadból, meg kell járnod a személyes poklodat. Ezeket az utakat nem könnyű megtenni, mindig, minden próbán ezzel szembesülni, és keresni, hogyan építsd tovább ezt az egész folyamatot. Szóval elméletileg nagyon egyértelmű és egyszerű, de közben nem is olyan könnyű. Azt se felejtsük el, hogy ez egy komédia. Tulajdonképpen arról is szól, hogy Csehov nevet az embereken.
Az én szerepem esetében nagyon mély, erős, lelkileg és fizikailag igénybe vevő elemző munkáról van szó, amellyel kapcsolatban a lelassulás és az önmagammal szemben tanúsított türelem a legnagyobb problémám.
Az ember egy idő után megszokik egy bizonyos játékstílust, amelynek sikere van, de ez egy teljesen másfajta munka, ahol magamban is meg kellett találjam a csendet, azokat a bizonyos színeket, amelyekkel dolgoznom kell. Ez az időszak pedig nem mindig a felhőtlen vidámság jegyében telik el – részletezte a színművész.
A darab rendezője – aki legutóbb három évvel ezelőtt Caragiale–Parti Nagy: Karnebál című komédiáját vitte színre a csíkszeredai társulattal – méltatta Csehov művét. Tájékoztatott továbbá arról, hogy az ő személyes kapcsolata a helyi színészekkel és a vezetőséggel kölcsönös barátságon és tiszteleten alapszik.
– Elsősorban azért választottuk ezt a darabot, mert bíztunk benne, hogy a csíkszeredai közönség nagyon szereti majd. Másodsorban az is fontos szerepet játszott, hogy ezen keresztül a színészek saját lelki mélységeiket érinthetik meg, és persze az sem volt elhanyagolandó, hogy Csehov műveit különösképp szeretem. Reményeim szerint jó közönségünk lesz, hiszen közönség nélkül nem létezik színház – fejtette ki Sorin Militaru.
Az előadás áprilisban további öt alkalommal tekinthető majd meg, az április 15-i premierre a Bánk bán-bérlet érvényes, a fennmaradó helyekre természetesen válthatóak jegyek.
Az előadás főtámogatója a Nemzeti Kulturális Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Anton Pavlovics Csehov: Ványa bácsi ‒ Jelenetek a falusi életből
- Bemutató: Csíki Játékszín, 2016. április 15., péntek 19 óra
- Fordította: Makai Imre
- Szereposztás: Szerebrjakov, Alekszandr Vlagyimirovics, nyugalmazott professzor – Fülöp Zoltán
Jelena Andrejevna, a felesége – Bartalis Gabriella
Szofja Alekszandrovna (Szonya), a professzor előző házasságából született leánya – Czikó Juliánna
Marija Valsziljevna, a titkos tanácsos özvegye, a professzor első feleségének édesanyja – Fekete Bernadetta
Vojnyickij, Ivan Petrovics (Ványa), Marija Vasziljevna fia – Kozma Attila
Asztrov, Mihail Lvovics, orvos – Veress Albert
Tyelegin, Ilja Iljics, elszegényedett földbirtokos – Vass Csaba
Marina, dada – Szabó Enikő
Cseléd – Giacomello Roberto
- Díszlet-jelmeztervező: Cristian Marin
- Rendező: Sorin Militaru
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819

A Ványa bácsit először oroszországi vidéki városok: Rosztov-na-Donu, Kazany, Szaratov színházai tűzték műsorukra 1897-ben. A színmű moszkvai bemutatóját 1899. október 26-án tartották meg a Moszkvai Művész Színházban; rendezte V. I. Nyemirovics-Dancsenko és K. Sz. Sztanyiszlavszkij. A Jaltában tartózkodó Csehovnak írt baráti levelek a bemutató nagy sikeréről számoltak be, de a visszaemlékezések szerint az előadás felemásra sikeredett és csak fokozatosan érett be.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
1898

Először, 1898-ban mutatták be a Ványa bácsi művet a közönségnek.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819