A vidéki családi gazdaságok, kisvállalkozások és startup vállalkozások már június második felétől igényelhetnek támogatást nem mezőgazdasági tevékenységek létrehozására és fejlesztésére. A támogatás a 2014–2020-as Nemzeti Vidékfejlesztési Program keretében indul újra. A legtöbb 200 ezer euró értékű, vissza nem térítendő támogatás célja a vidéki jövedelemtermelő tevékenységek diverzifikálása, munkahelyek teremtése és a vidéki környezet és lakosság fellendítése.
Nem mezőgazdasági tevékenységet folytató, vidéki, kis- és startup vállalkozások fejlesztésére, diverzifikálására vagy azok létrehozására nyújtanak segítséget a 6.2-es és a 6.4-es számú vidékfejlesztési programok. A program célja új munkahelyek teremtése a vidéki környezetben, a hagyományos kézműves-foglalkozások népszerűsítése és felkarolása, valamint a gazdasági tevékenységek bővítése és diverzifikálása. A támogatás igénylésének egyik fő feltétele, hogy a pályázó vállalkozók vidéki jelleggel rendelkezzenek, azaz vidéken legyenek bejelentve, és ott is folytassák tevékenységüket.
A 6.2-es számú program azoknak a startup vállalkozásoknak szól, akik új, nem mezőgazdasági tevékenységbe kezdenek. Ebben a kategóriában legfeljebb 70 ezer euró, vissza nem térítendő támogatás igényelhető, amely nem feltételez önrészt. A 6.2-es számú program előnye, hogy a szerződés megkötésénél a vállalkozó már megkapja a támogatás 70 százalékát, a fennmaradt 30-at pedig az ellenőrzés után, az üzleti tervben vállaltak teljesítése után kapja meg.
A 6.4-es számú program a már létező, működő vállalkozásoknak szól. Itt az anyagi támogatás akár a 200 ezer eurót is elérheti, ennek 90 százaléka nem visszatérítendő.
A támogatásban részesülő kis- és startup vállalkozások
Támogatás iránti kérelmüket a következő vállalkozások adhatják le:
- Már meglévő, mezőgazdasági tevékenységet végző vidéki farmerek vagy családi gazdaság tagjai, akik új, de nem mezőgazdasági tevékenységet akarnak folytatni. Ebben az esetben a kérelmezőknek legalább engedélyezett természetes személy (PFA) státusszal kell rendelkezniük.
- Már létező, vidéki kis- és középvállalkozások, amelyek eddig nem működő, nem mezőgazdasági tevékenységet szeretnének indítani.
- Startup vállalkozások, vagyis azok a kis- és középvállalkozások, amelyek a kérelem benyújtásának folyó évében jöttek létre, vagy legtöbb három évesek, de a kérelem benyújtásáig nem végeztek semmilyen tevékenységet.
- Már meglévő, mezőgazdasági tevékenységet végző vidéki farmerek vagy családi gazdaság tagjai, akik mezőgazdasági tevékenységüket akarják nem mezőgazdaságival diverzifikálni, és így kis- vagy középvállalkozásra váltani.
A fennebb megjelölt középvállalkozáson azokat a vállalkozásokat értjük, ahol az alkalmazottak száma 10 és 49 között mozog, és évi nettó áruforgalma legtöbb 10 millió euró. Ezzel szemben kisvállalkozásnak minősíthető az a vállalkozás, amelyben legtöbb 9 alkalmazott dolgozik, évi nettó áruforgalma pedig nem haladja meg a 2 millió eurót lejbe átszámítva.
A 6.2-es számú program új, nem mezőgazdasági tevékenységek létesítésére
Ezt a programot olyan vidéki kisvállalkozásoknak írták ki, amelyek új, nem mezőgazdasági tevékenységű ágazatot létesítenek. A vállalkozóknak lehetősége nyílik vidéki startup vállalkozás indítására, a farmergazdálkodók pedig új, nem mezőgazdasági tevékenységet indíthatnak. Azok a vállalkozók, akik már előzőleg is nem mezőgazdasági tevékenységgel foglalkoztak, új, nem mezőgazdasági ágazatot nyithatnak azzal a feltétellel, hogy az ne a korábbi tevékenység kiegészítésére szolgáljon.
A 70 ezer eurós támogatásban termelők, agroturizmushoz kötődő vagy orvosi–állatorvosi szolgáltatást létesítő vállalkozások részesülhetnek. Az 50 ezer eurós támogatást pedig a többi területen diverzifikáló vagy fejlesztő vállalkozások kapják.
Kritériumként a pályázat elbírálásánál figyelembe veszik elsősorban a diverzifikáció szándékát. Előnyben részesülnek a termelési szándékú vállalkozások, valamint a hagyományos kézműves-foglalkozások fellendítését szorgalmazó kezdeményezések is.
A 6.4-es számú program nem mezőgazdasági tevékenységek fejlesztésére
A 6.4-es program a másikkal ellentétben a már régebbről létező entitásokat is támogatja azzal a céllal, hogy csökkentse a vidéki és városi környezetek közötti különbséget, munkahelyeket teremtsen a vidéki településeken, és előmozdítsa a vidéki lakosság jövedelmének növelését.
Ebben a programban a pályázat elbírálásakor elsőbbséget kapnak a mezőgazdasági tevékenységüket nem mezőgazdasági tevékenység irányába diverzifikáló vállalkozások, majd az elsőbbséget élvező ágazatokban tevékenykedők (textil, agroturizmus, kézműves-foglalkozások, vidéki lakosságnak címzett szolgáltatások). Ezután következnek azok a vállalkozók, akik a vidéki turisztikát lendítenék fel, majd a háromévesnél is régebbi vállalkozások.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819