Hasonló cikkek
Ki gondolta volna, hogy egy dokumentumfilm érdekes, vicces és néhol szomorú, sőt megható is lehet egyben? Az emberek többsége tartózkodik az ebben a műfajban összeállított filmektől, László József rendező azonban megtörte ezt a bűvös kört, és új megvilágításba helyezte a dokumentumfilm készítését. A megszokottól eltérő technikának köszönhetően a Marosvásárhelyről forgatott Human Places című dokumentumfilm a város lakóinak hétköznapjait, szokásait körvonalazza.
A rendezőt az eddigi sikereiről, az inspirációforrásról, a kihívásokról és nem utolsósorban terveiről kérdeztük.
– A kolozsvári Sapientia egyetemen végeztél fotóművészet, filmművészet, média szakon. Milyen elgondolásból választottad ezt az irányt a továbbtanuláshoz?
– Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor véget érnek a középiskolás évek, és választás előtt áll. A hobbijaimból indultam ki, szerettem fotózni, tehát mindenképp valamilyen fotózással kapcsolatos szakon szerettem volna továbbtanulni. Próbálkoztam Kaposváron, de nem sikerült, ezért a Sapientiára is felvételiztem, és szerencsére bejutottam. Fotózási alapjaim voltak, filmes alapjaim nem, de fokozatosan megszerettem ezt az irányt is, ugyanis közel állt a fotózáshoz. Filmekben vettem részt mint stábtag, operatőr vagy vágó. A cél a saját filmjeim elkészítése volt.
– Több rövidfilmet is forgattál, mekkora kihívásként élted meg az elkészítésüket?
– Az első rövidfilmet egy nyári gyakorlaton készítettük, ez egy dokumentumfilm volt. Csapatokra osztottak, és a mi csapatunk egy megfigyelő dokumentumfilmet forgatott egy tehéncsorda napjáról. Ez gyakorlatilag kapcsolatban áll az első egész estés filmemmel, a Human Placesszel is, amelyet Marosvásárhelyről forgattam, mivel mindkettő megfigyelések sorozatából áll.
– Tehát innen gyökerezik a dokumentumfilm iránti szereteted?
– Nem tudom, igazából az volt az első film, amit elkészítettünk. Azt követően valamiért nem foglalkoztatott a dokumentumfilm, inkább a fikció világába kalandoztam. Ott a semmiből létre tudsz hozni egy teljes világot. Véleményem szerint nehezebb egy dokumentumfilmet elkészíteni egy érdekes témáról, mivel nem maradhatsz le olyan eseményekről, amelyek csak egyszer történnek meg, ezzel szemben a fikciós filmekben többször is leforgathatod ugyanazt. Ennek ellenére a továbbiakban kisfilmekkel és nem dokumentumfilmekkel foglalkoztam.
– Mennyit időt vesz fel egy rövidfilm elkészítése?
– Mi inkább az öt-tízperces filmecskéket preferáltuk, nem volt lehetőség egy félórásat összehozni. A forgatások általában 2-4 napot tartottak, és napi 8-10 óra munka állt a háttérben.
– Több kisfilmed is díjban részesült, mint például az Autóstop, amely egyben a vizsgafilmed is volt. Meglepetésként értek a pozitív visszajelzések?
– Minden embernek függetlenül attól, hogy alkot, vagy valamilyen mást területen tevékenykedik, fontos az elismerés, kell a visszajelzés. Véleményem szerint a legrosszabb nem egy negatív visszajelzés, hanem az, ha semmit sem mondanak az általad készített dologról, legyen szó filmről vagy bármi másról. Természetesen a fesztiválokon elnyert díjak egy fontos visszajelzést jelentettek arról, hogy a filmjeim eljutottak emberekhez, és az embereket érdekelte mindaz, amit láttak. Egy fesztivál valójában abban segít, hogy a film kilépjen a megszokott közönség látóteréből, és elkezdje járni a saját útját. A díjak elnyerése nemcsak az én érdemem, hanem a stábé, a színészeké és azoké is, akik dolgoztak vele, valamint egyengették a további útját. Ezektől függetlenül nagyon örültem a díjaknak, főleg az Autóstop által elnyert hollywoodi utazásnak.
– Honnan ered A fej című, nem mindennapi kisfilmed alapötlete?
– Egy filmet általában egy kép vagy egy álom inspirál. Sokszor történt már olyan velem, hogy éjszaka megébredtem, és volt előttem egy jelenet, amit esetenként lejegyeztem a telefonomba. Olyan eset is volt, hogy elhatároztam, ha reggel is emlékszem rá, akkor ez egy jó ötlet, ha nem emlékszem rá, akkor pedig nem. A fej esetében például megtetszett a fej kikandikál a földből ötlet, de ez még nem egy film, nincs íve a történetnek, nincs interakció stb. Majd lett egy története, ami végül változott a forgatás során, ugyanis lenyesegettem a hajtásait, és a fejnek a civilizációval való három találkozása maradt.
A Human Placesben egy már meglévő kép inspirált, amelyet lefilmeztem. Tehát már megvolt egy beállított kép, a téli kutyasétáltatókról beszélek. Ez egy teljesen véletlenszerűen, inkább ösztönösen felvett jelenet. A filmkocka két különböző irányból érkező kutyasétáltatót követ nyomon, akik félúton találkoznak, akárcsak a kutyáik is, létrejön egy interakció, és végül továbbmennek abba az irányba, amelybe haladtak. Ez volt az a kép, a hétköznapi jelenet, ami inspirált, abban az egy percben, amelyet sikerült rögzítenem. Annyira filmszerű volt, hogy úgy éreztem, ennek alapján kellene készítsek egy hasonló találkozásokból és hétköznapi jelenetekből felépített városfilmet. Ezt a gondolatot hetekig érleltem magamban, míg végül ténylegesen nekiálltam forgatni a következő képeket.
– Fejben már előzetesen összeállítottad a filmkockák folyamatát vagy milyenségét?
– Nem, viszont a forma megvolt. Mivel ez is egy állványról felvett, kitartott kép volt, nem volt benne mozgás vagy vágás, ezért úgy éreztem, hogy van egy forma, amely köré szervezhetem a történetet, amely jelen esetben Marosvásárhely mindennapjait örökíti meg. Azt nem lehet elmondani, hogy a dokumentumfilmnek nincs szereplője vagy cselekménye, mert a város és a hétköznapi emberek a főszereplői, és az ő történeteik mozaikja alkotja a film egészét.
– Voltak kétségeid afelől, hogy az emberek hogyan fogadják majd ezt a filmet?
– Inkább egyfajta belső bizonytalanság volt bennem azzal kapcsolatban, hogy nekifogjak vagy sem ennek a filmnek, de aztán kitűztem egy egyéves határidőt, négy évszakon keresztül forgattam, hogy az életünk ezen visszatérő kerete is benne legyen a filmben,.
– Mekkora munkát igényelt forgatási szempontból ez a teljes estés film?
– Heti egy-két alkalommal ki kellett járnom forgatni, és akkor még dolgoztam a helyi tévénél is, munkán kívül kezdtem el ezzel foglalkozni. A munka mellett mindenkinek kell egy saját projekt, amiben ő a főnök, ő dönti el, hogy mi az, ami érdekes. Nem mondanám, hogy nehéz volt, de sokszor kerültem olyan szituációba, hogy a szemem előtt volt egy nagyon érdekes jelenet, és nem tudtam lefilmezni, mert nem fért bele a munkaidőmbe. Minden lehetőség adott volt, hogy munka közben is ezzel foglalkozzak, de mivel a tévés műfaj általában gyors és sietni kell, nincs idő megállni. Az elején elég sok ilyen jelenetről lemaradtam, majd kevesebb lett a tévénél a munkám, és még többet foglalkozhattam a film készítésével.
– Rengeteg sikert értél el rövidfilmjeiddel, első teljes estés filmed mégis egy dokumentumfilm. Minek köszönhető ez a hirtelen váltás?
– Véleményem szerint az a tény, hogy a tévénél dolgoztam hozzájárult ahhoz, hogy valami mást forgassak, mint amihez hozzá voltam szokva. Én mindig is szerettem a dokumentumfilmeket, egyszerűen témát kellett találnom, és készítenem egy filmet. Az, hogy ez dokumentumfilm lett, és 70 perces, egész estés vállalkozás, nem érzem, hogy bármilyen módon keresztbe tenne az eddigi munkásságomnak, sőt. A filmkészítés egy alkotó számára a folyamatos alkotást jelenti, bármilyen műfajról legyen szó, nem számít, hogy videoklip vagy tévés híranyag, a lényeg, hogy folyamatosan legyen mozgásban, és dolgoztassa az agyát, gondolkodjon képekben.
– Az emberek többsége nem szívesen néz dokumentumfilmet, a te filmed viszont más. Tudatosan használtad ezt a laikusok számára még idegen technikát a dokumentumfilm megszerettetése érdekében?
– Ez az én filmes világomból jön, az én lelkületem, hogy kicsit másképp készítsek filmet, mint ami megszokott. Ez nem azt jelenti, hogy én nem szeretem vagy lenézem az interjúkkal fűszerezett dokumentumfilmeket, sőt biztos vagyok benne, hogy egyszer majd én is készítek ilyet.
Lehet, hogy volt ebben egy szembenállás is. Én nagyon szeretem azokat a filmeket, ahol a képek mesélnek. Ezért én egy olyan filmet szerettem volna készíteni, ahol a képek által ismerjük meg a történeteket, és nem egy ember által, aki leül egy székbe, és elmondja vagy felolvassa az információkat. Ennek a technikának köszönhetően a nézőnek is átélhetővé válik, amit a képek próbálnak sugallni. A dokumentumfilm mindig egy meglepetés. Aki dokumentumfilmet szeretne forgatni, az sokszor a szerencsére és a megérzéseire kell hagyatkozzon, mert nem lehet előre elmondani, hogy mi lesz belőle vagy hogyan fog kinézni, csupán elméletben. Kaptam már visszajelzést olyanoktól, akik sosem jártak Marosvásárhelyen, hogy a filmet látva olyan érzésük támadt, mintha egy padon ültek volna, és onnan szemlélték volna a marosvásárhelyiek hétköznapjait.
– Nem gondolkodtál azon, hogy talán egy nagyobb városról forgatott dokumentumfilm több sikert hozott volna?
– Ha egy másik városban élnék, akkor valószínűleg arról a városról forgatok, de itt élek, és ebben a közegben érzem otthon magam. Volt egy-két kezdeményezésem, voltam is egy pitching fórumon, ahol terveket kellett bemutatni, szerettem volna eladni a koncepciómat egész Erdélyre kiterjesztve. Nem volt sikeres, mivel fikciós filmeket vártak, de első körben ezt is beválogatták.
– A filmkockák zömében emberek láthatóak, némelyek egész közelről. Volt bármilyen problémád abból, hogy előzetes egyeztetés nélkül filmezted őket?
– A titka az egésznek az, amit az egyetemen is mondtak a tanáraim a dokumentumfilmek kapcsán, hogy időt kell eltölteni a helyszínen, a szereplővel, a lefilmezendő témával ahhoz, hogy megszokjanak. Egy idő után te is beleolvadsz a környezetbe, és nem kívülállóként tekintenek rád, hanem a tér elemeként. Igazából nem a forgatással telt el sok idő, hanem a forgatást megelőzően a helyszínen eltöltött idővel, ami azért fontos, hogy megalapozza a forgatás nyugalmát. Egy konfliktust leszámítva nem volt semmiféle problémám.
– Milyen terveid vannak a Marosvásárhelyről forgatott filmmel a közeljövőben?
– Azt szeretném, ha a Human Places minél több emberhez eljutna, egyelőre nem tenném fel internetre, mert véleményem szerint moziban kellene nézni, és mindemellett ha interneten megnézhető, akkor rengeteg fesztiválra nem nevezhetnék vele. Kihasználnám a fesztiválok által felkínált lehetőségeket. A DocuArt romániai dokumentumfilmeknek szóló fesztiválon már levetítették Bukarest két mozijában és egy kolozsvári moziban is. Év elején a marosvásárhelyi Édentől Keletre elnevezésű filmklub egyik estjén is megnézhette már a helyi közönség, mindemellett örülnék, ha még összejöhetne néhány filmklubbos és mozis vetítés.
– Tervezel-e új filmet forgatni?
– Folyamatosan dolgozom a terveken. Most kisjátékfilmet szeretnék forgatni, de lehet, hogy lesz még egy dokumentumfilm is.
Akik lemaradtak az eddigi vetítésekről, vagy újra meg szeretnék nézni a filmet, Marosvásárhelyen most először szélesvásznon is látható lesz. Vetítés időpontja: március 5., vasárnap 16.30 órától. Helyszín: Arta Mozi. A belépés ingyenes.
LÁSZLÓ JÓZSEF
1987-ben született Marosvásárhelyen.
2006-ban érettségizett a Bolyai Farkas Elméleti Líceum társadalomtudományok szakán, tanulmányait a kolozsvári Sapientia EMTE filmművészet, fotóművészet, média szakán folytatta, ahol 2010-ben sikeresen diplomázott.
Rendezői filmográfia
- 2009 – Lépcsőházban (kisjátékfilm) – rendező, író, operatőr, vágó
- 2009 – Öngól (kisjátékfilm) – rendező, író, vágó
- 2009 – Autóstop (kisjátékfilm) – rendező, író, operatőr, vágó
- 2010 – A gödör (kisjátékfilm) – rendező, író
- 2011 – A fej (kisjátékfilm) – rendező, író
- 2012 – Túloldal (kisjátékfilm) – rendező, író
- 2016 – Human Places (egész estés dokumentumfilm) – rendező, operatő
Díjak
- 2009 – Öngól – AXN Film Festival, Budapest (Magyarország) – II. díj
- 2010 – Autóstop – AXN Film Festival, Budapest (Magyarország) – fődíj
- 2012 – A fej – Festival des Tres Court, Kolozsvár (Románia) – fődíj
Fontosabb fesztiválszereplések
Rövidfilmjei szerepeltek az olaszországi Potenza, a görögországi Naoussa, a romániai CineMAiubit és Alter-Native nemzetközi rövidfilmes filmfesztiválok versenyében. A Human Places premierje a bukaresti DocuArt filmfesztiválon volt.
László József filmjeit végignézhetik a rendező YouTube-csatornáján.
A rendező munkásságát a következő Facebook-oldalon követhetik.
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819
Deprecated: Function get_magic_quotes_gpc() is deprecated in /home/morfondi/public_html/wp-includes/formatting.php on line 4819