Hasonló cikkek
A hagyományőrzés, a helyismeret, a történelem fontosságáról, a néptáncoktatás szépségéről és nehézségeiről mesélt nekünk Both Aranka, a székelyudvarhelyi Kékiringó Néptánccsoport megalapítója és vezetője, akinek keze alatt több száz fiatal sajátíthatta el a néptáncstílusokat, és nemcsak. A közel húsz éve működő tánccsoport számos fellépést tudhat a háta mögött, a világ megannyi pontjára elvitte már Székelyudvarhely hírét.
─ Mikor ismerkedett meg a táncház, a néptánc fogalmával? Melyek voltak azok az első lépések, amelyek erre az útra terelték?
─ A középiskola első éveiben ismerkedtem meg a néptánccal a táncházmozgalom idején. Abban az időben a bentlakó diákokat rendszeresen vitték táncházakba, és bár én nem voltam bentlakó, mégis nagy kedvvel vettem részt ezeken az esteken. Akkor még nem tudtuk igazán, hogy mi is ez, de örültünk, hogy van, ahová eljárjunk szórakozni.
A táncházakra általánosan jellemző volt a fiúhiány. Én a pedagógiai líceumba jártam, ahol köztudottan jóval kevesebb fiú tanuló van, pont emiatt igyekeztem a fiúlépéseket is megtanulni, hogy a táncházakban fel tudjunk állni a táncparkettre.
Egy idő után egy baráti társaság alakult ki azokból a személyekből, akikkel együtt jártunk táncházakba. Együtt voltunk, énekeltünk, táncoltunk, jól éreztük magunkat. Valósággal hiányzott, ha egy héten valamiért nem tudtunk elmenni a táncházba.
Ezeken a esteken a Venyige Zenekar muzsikált, és a Venyige Együttes táncosai tanították a táncokat. Az ügyesebb, gyorsabban fejlődő táncosokat kiválasztották, hogy a néptánccsoport tagjai lehessenek. Így kerültünk mi is néhányan segítő szárnyaik alá. Kiszállásokra jártunk, felléptünk különböző helységekben. Az akkori fellépéseket nem úgy kell elképzelni, mint a maiakat. Nem voltak agyonkoreografált táncok, inkább egy táncházacska volt a színpadon, amit mi, fellépők és a közönség is nagyon élvezett.
─ Ebből a „szerelemből” hogyan indult útjára a saját néptánccsoport ötlete?
─ A pedagógiai líceum elvégzése után mint tanító néni tevékenykedtem a Móra Ferenc Általános Iskolában, itt a tanítványaimnak kezdtem bevezetni, hogy tanítás után megtanulunk néhány tánclépést. Szerettem volna valami pluszt adni nekik. Fontosnak tartottam, hogy hangsúlyt fektessünk a hagyományainkra is, hiszen ezek is szerves részét képezik életünknek. Ha visszatekintek, soha egyetlen tanítványom sem mondta, hogy milyen rossz volt egy órával többet maradni az iskolában, és táncolni.
A tánccsoport gondolata először 1996-ban fogalmazódott meg bennem. Láttam, hogy a táncolni járó gyerekek időt, energiát áldoznak a pluszmunkára, ezért szerettem volna, hogy legyen egy olyan közösségi forma, ami összetartja őket. Ebben az évben született meg lányom, Eszter, valójában ő ihlette ezt a gondolatot. Akkor még gyermeknéptánccsoport néven kisebb rendezvényeken, iskolai eseményeken léptünk fel. A csoporttal később tánctáborokba, különböző felkészítőkre jártunk, nagyon sokszor filmekből tanultunk lépéseket.
Hivatalos megalakulásunkat a névadásunk évével kapcsoljuk össze, amikor 1997-ben a tánccsoport felvette a Kékiringó nevet.
─ Miért épp ezt a nevet választották?
─ A Kékiringó nevet a gyerekekkel közösen szavaztuk meg. A névadás előtt volt két hetük gondolkodni azon, hogy milyen nevet választanának, és meg is kellett indokolniuk azt. Végül a Kékiringó mellett döntöttünk, mivel ez a virág gyógyhatású. A gyerekek magyarázata szerint a néptánccsoportnak, a néptáncnak, a népdalnak pontosan olyan gyógyírnak kell lennie, mint magának a névadó növénynek.
─ Környékünkön egyedinek számít, hogy nincs korosztálybeli megkülönböztetés a tánccsoporton belül. Hogyan tudnak együtt dolgozni a különböző korosztályú gyerekek?
─ Nekem mindig az volt a célom, hogy közösség épüljön. Egy gyerek ne csak a fellépések, a kiszállások miatt járjon táncolni, hanem azért, hogy megérezze, mit jelent egy csapathoz tartozni. Az összetartozás, az, hogy ezek a gyerekek együtt vannak, egyfajta lelki erőt ad számukra és természetesen számomra is.
Jelenleg három csoportot mégiscsak el lehet különíteni egymástól, a haladó csoportban ötvenhárom diák van harmadik osztályostól egészen egyetemistáig. Az utánpótláscsoportba első osztálytól járnak gyerekek megközelítőleg hatodik osztályos korukig. Ezenkívül felnőttcsoportunk is van, húsz-huszonöt család jár rendszeresen órákra. A régi falusi társadalmakat is alapul véve a gyerekek együtt nőttek fel: a kicsi tanult a nagytól, a nagy felkarolta a kicsit. Ez a rendszer nálunk nagyon szépen működik.
─ Melyek azok a rendezvények, amelyek még inkább összekovácsolják a Kékiringó közösségét?
─ Minden évben két nagyon fontos eseményünk van, az egyik a 2000 óta évente megszervezett Kékiringó Néptánc Fesztivál, valamint a fennállásunkat ünneplő decemberi rendezvény. A fesztivál keretében igyekszünk változatos programokat kínálni a részt vevő csoportoknak. Az eddigi években a táncházas programok mellett a gyerekek részt vehettek kézműves-foglalkozásokon, különböző tematikájú előadásokon, falu- és múzeumlátogatásokon, továbbá néprajzi kirándulásokon is. A fesztivált pedig rendszerint egy gálaesttel zárjuk, ahol a meghívott vendégek és mi magunk is fellépünk.
Állandó rendezvényeink közé tartozik a napi rendszerességű néptánctanítás, a heti rendszerességű Aprók Táncháza, az egyházi ünnepköri foglalkozások, ezek mellett meg kell említenem a nyári táborokat is, amelyeket napközis korosztályú gyerekektől egészen a felnőttekig mindenkinek megszervezünk, korosztályokra bontva. Nagyon sok időt töltünk együtt a táncpróbákon kívül is, ez erősíti a csapatot.
Az elmúlt tizenkilenc évben számos országban jártunk, igyekszünk minden fellépésnek eleget tenni. Több külföldi és hazai néptánccsoporttal is kapcsolatban vagyunk, mint például a balánbányai Ördögborda, a székelykeresztúri Mákvirág, a püspökladányi Kenderkóc és az izsáki Sárfehér néptáncsoportokkal, akik rendszeresen elhívnak rendezvényeikre, és mi is ugyanúgy visszavárjuk őket.
A városi rendezvényeken pedig kutya kötelességünk részt venni. Meg kell tisztelnünk szülővárosunkat azzal, hogy mindenhol képviseltetjük magunkat, ahová elhívnak.
─ A jövőre nézve milyen tervei vannak a tánccsoportnak?
─ Bár nem hangzik túl szívderítően, célunk a fennmaradás. Mindennapi harc, hogy előteremtsük azokat a dolgokat, körülményeket, amelyekkel egyáltalán dolgozni tudunk, amelyekkel tovább tudunk fejlődni, haladni. Nincsen meg a stabilitás érzése. Már annyit költöztünk, annyi tánctermünk volt, szeretnénk egy kicsit megállapodni. A fellépésekre, a kiszállásokra – amennyire a lehetőségek engedik – pályázatokból próbálunk anyagi támogatást szerezni. De pozitívan állok a dolgokhoz, mert azt érzem, hogy jó az, amit csinálok!
─ Mi az, amiért a rengeteg nehézség árán is megéri működtetni a tánccsoportot? Mi az Ön motivációja?
─ A gyermekek a motiváció, az a közösség, amely körülvesz. A tánc mellett a gyerekeket állandóan nevelni is kell, ma még erőteljesebben, mint régen. Igyekszem tiszteletre, becsületre, őszinteségre, megbecsülésre, türelemre, szeretetre nevelni őket. Bár nagyon nehéz munka, de nagyon sok örömet és szeretetet kapok a csoporttól. Elég a szemükbe néznem, és már tudom, hogy miért csinálom.
Van olyan táncos tanítványom, aki a profi néptáncolást választotta pályafutásként, vagyis jelenleg profi néptáncosként keresi kenyerét az Udvarhely Táncműhelyben és a Nagyvárad Néptánccsoportban. A saját gyermekem is ezt a pályát választotta, táncművészeti főiskolára jár Budapesten. Lesz majd, aki továbbvigye a Kékiringót, s hálás köszönetem, amiért olyan türelmes gyermekkel áldott meg a jó Isten, hogy pici korától fogva ott van minden rendezvényen, „eltűrte”, hogy édesanyja nemcsak vele foglalkozott egy rendezvény szervezésekor, türelemmel viselte a hosszú táncházas éjszakákat.
A szülői támogatás is nagyon sokat jelent számomra, hiszen nélkülük ez az egész nem működhetne. Példaértékű az a kitartás, amit az évek során tanúsítottak. Ezúton is köszönöm azt a sok segítséget és önfeláldozást, amelyet nyújtanak.
A Kékiringó jövőre ünnepli huszadik születésnapját, amelyet reményeik szerint egy nagyszabású rendezvénnyel ünnepelnek majd meg.
A Kékiringó Néptánccsoport állandó prímása Forró István (Pista bácsi). Nagyon sokat segít a mindennapi munkában, általa a gyerekek állandóan élő zenére táncolnak, vele tanulják a népdalokat is.
Díjak és elismerések
- Both Aranka
2003 – EMKE-díj a hagyományőrző munkáért
2007 – a Magyar Kultúra Lovagjává avatás, Budapest
2o11 – Pro Urbe díj a város részéről
2012 – Udvarhelyszék Kultúrájáért díj
2013 – Príma Pedagógus díj
- Kékiringó Néptánccsoport
2007 – Örökség serleg
2012 – Udvarhelyszék Kultúrájáért díj
